Hová lett Baló, mit csinál Juhász Előd?

2012.04.14. 13:04

A televízióból eltűnt híres riporterek, műsorkészítők a rohanó, elüzletiesedett világot kárhoztatják. Visszatérni már nem akarnak, de valami kellemes kávégőzös, beballagós műsorban páran benne lennének. Olyan volt tévéseket gyűjtöttünk össze, akik teljesen eltűntek a képernyőről, és akikkel legfeljebb színházban, könyvesboltban, egyetemen vagy a zöldségesnél futhatunk össze. Mi lett Egri Jánossal, milyen műsorral térne vissza Vámos Miklós, mit csinál Kepes András?

 

Vámos Miklós

Korábban: Lehetetlen címmel műsora a Magyar Televízióban 1994 decemberétől hetvenhárom adáson át a régimódi, ráérős történetmesélés hagyományait elevenítette fel. 1999-ben és 2000-ben vetítette a Magyar Televízió a Rögtön! című műsort, majd szintén képernyőn volt a Kész regény, illetve a 2 ember, 2002-2003-ban, amely páros portréfilmjében műsoronként két embert mutatott be. 2005 után az Alexandra könyvesház pódiumán folytatott beszélgetéseket irodalmunk prominens képviselőivel. A beszélgetés felvételeit (immáron ismétléseit) a Pax TV, illetve egy időben a Duna Televízió műsorán láthattuk.

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc

Mostanában: Regényen dolgozik, nem valószínű, hogy visszatérne a tévéhez - mondta az [origo] megkeresésére. "Én prózaíró, regényíró voltam és vagyok, tizennyolc éves korom óta. A televízióba a negyvenes éveim közepén keveredtem, szerettem csinálni, de az nekem olyan volt, mintha valaki amúgy öttusázó, és mellette néha szeret sakkozni is. A tévétől egész egyszerűen visszavonultam, két okból is: elmúltam hatvanéves, és nem kell feltétlenül képernyőn lenni. A másik ok, hogy nem biztos, hogy olyan műsort kapnék, amilyet szeretek. Egy tévéműsorra azonban bármikor kapható vagyok: természetesen könyvekről szólna. Beballagnék a stúdióba, elővenném például Molnár Ferenc Toll című kötetét, amit épp most olvasok, halkan szólna brazil dzsessz, amit szeretek. 'Olvassunk együtt!' - javasolnám a tévézőnek, és így telnének a percek... Egyszóval, amit én csináltam, ellentétes volt a modern televíziózás szabályaival, miszerint a tévé nem ér rá, rohan a reklám irányába: amit én csináltam, abban soha nem siettem, hiszen egy életem van, töltsük okosan, szórakoztatóan" - mesélte kérdésünkre. Most a Szitakötő című könyvön dolgozik, amely az ötven körül született nemzedék regénye szeretne lenni. Október 11-én jelenik meg a tervek szerint.

Nézze meg Garas Dezsőt Vámos vendégeként:

 

--------------------

Juhász Előd

Korábban: 1963-ban kezdett a Magyar Rádió Zenei Főosztályán, 1977-től 25 évig élt a Csiba Lajossal közösen szerkesztett Zeneközelben című sorozata. 1981-től dolgozott a Magyar Televízióban szerkesztőként, majd főmunkatársként. Főképp a Zenebutik - Zenehíd sorozat kötődik a nevéhez, ez bő húsz éven át ment. Később képernyőn volt a Satelit TV-n, a Hír TV-n.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Mostanában: Képernyőn nincs, de rádiózik. Az [origo]-nak elmondta, hogy 2011 augusztusától újra adásban van Zeneközelben című, Csiba Lajossal közösen készített rádióműsora - immár a Katolikus Rádióban. "Ennek huszonöt éven át ment az előzménye a Petőfin, most szombat délutánonként egyórás, élő adásunk van. Kocsis Zoltán lesz a vendég legközelebb, Vásáry Tamás a jövő héten, utána Szakcsi Lakatos Béla, majd Ákos is jön, azaz csupa ismert zenész. Hogy van-e jövőm a televíziózásban? Próbálkozások vannak, de semmi konkrét, inkább a 266 műsorom értékeit szeretném újra elővenni, hiszen huszonegy év munkája fekszik ezekben. Olyasmi műsort szívesen csinálnék, mint a Zenebutik volt, azaz nem csak komolyzenével foglalkoznék: a régi anyagokat venném elő, szembesíteném volt vendégeimet a húsz-harminc évvel ezelőtti felvételekkel. Nálunk kezdett szinte ismeretlenül például Miklósa Erika is, többek között - sok kiváló magyar zenésznek hosszú éveken át követtük a pályáját. Egy ilyen műsornak kizárólag a közszolgálaton lenne létjogosultsága, és az archív anyagok jogai amúgy is az MTV-nél vannak" - mesélte érdeklődésünkre. Korábbi műsorai közül nem kívánt kiemelni egyet, de olyat sem tud, amit szégyellni kellene: "Részletek vannak, amelyeket talán kevésbé szerencsésen oldottunk meg, de ezek zömmel élő adások voltak" - emlékezett.

Nézzen egy szép részletet a műsorból:

 

--------------------

Bárdos András

Korábban: Az elmúlt évtizedben számos politikai és hírműsor szerkesztője, főszerkesztője, műsorvezetője volt (Objektív, Nap-kelte, Parlamenti és Önkormányzati választások, Jó estét Magyarország, Tények). A Magyar Rádiónál kezdett 1988-ban, utána hét éven át az MTV-nek dolgozott, a Híradó műsorvezetőjeként többek között. Röviddel a kereskedelmi tévék indulása után átigazolt az RTL-hez, majd 2002-től a TV2-n volt látható, a legtöbb néző a Tények-ből emlékezhet rá. 2009 októberében távozott a csatornától.

Fotó: Mudra László [origo]

Mostanában: Rektorhelyettes a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Film és Televízió Főtanszakot vezeti. "Teljesen új oktatási metódust dolgoztunk ki évek alatt, most indultunk elsőéves hallgatókkal. Ez nagyon erősen gyakorlatközpontú, sok európai egyetemmel vannak közös munkáink. Ez hároméves képzés, de most indul az egyetemen Gothár Péterrel a mesterfokozat. Könyvkiadóban is érdekelt vagyok, az idén majdnem húsz kötetet adunk ki" - mesélte az [origo] megkeresésére. Több könyve jelent meg a közelmúltban, most épp nem ír semmit, mint mondja, az egyetem és a könyvkiadó épp elég munkát ad neki.

--------------------

Sváby András

Korábban: A Magyar Rádiónál kezdett (Krónika), 1997-ig rádiózott, párhuzamosan a Magyar Televíziónál is dolgozott. Az Esti Egyenleg című hírműsor riportere, az Objektív műsorvezetője és a Háló szerkesztője volt. Az országos kereskedelmi televíziók 1997-es indulásakor a TV2 egyik alapító munkatársa lett. Legismertebb magazinja a Napló, amelynek szerkesztő-műsorvezetője volt. Emellett a Jó estét Magyarország című hírműsor bemondójaként és más műsorokban is dolgozott. 2000-ben Kereszty Gáborral megalapította az Interaktív Televíziós Műsorkészítő Kft.-t, amelynek 2002 és 2007 között ügyvezető igazgatója volt. 2007-ben távozott a TV2-től.

Forrás: MTI/Nándorfi Máté

Mostanában: Szabadideje és energiája nagy részét a Videoklinika portál viszi el. Az [origo]-nak elmondta, hogy a közeljövőben nem valószínű, hogy visszatérne a tévébe. "Mindig kitérő válaszokat szoktam adni, ha azt kérdik, tévézek-e még. Ha lennének is jó ötleteim, nem biztos, hogy olyan típusú műsorokra lenne szükség. Nekem a legsikeresebb időszakom a tévében a Napló-hoz köthető volt, ez most jó kezekben van, de nem hiszem, hogy hasonló infotainment-műsorokra lenne igény. A mostani gazdasági környezetben nem ebbe az irányba megy a televíziózás: költséges műfaj, és csak a baj van vele. Olyan típusú műsort gyártani producerként, ami amúgy nem hoz lázba, az pedig nem is érdekel" - mondta.

Nézze meg videón az 1996-os Svábyt!

 

--------------------

Baló György

Korábban: 1975-től az MTV külpolitikai szerkesztőségének dolgozott, többek között a Panoráma, a Stúdió és a Hírháttér szerkesztő-műsorvezetője is volt, valamint a Mozgó Világ-nál is dolgozott. 1989 és 1990 között az MTV 2-es csatorna igazgatója, majd a Napzárta főszerkesztője volt. 1997-től a TV3 műholdas országos kereskedelmi csatorna vezérigazgatójaként dolgozott 2000-es megszűnéséig, az Esti gyors című műsort vezette. 2000-ben visszatért a Magyar Televízióhoz, számos műsorban dolgozott (Aktuális, Záróra, A Hét, Az Este, A Szólás Szabadsága, Kedd 21). A csatorna elnöki posztjára is többször pályázott. Utolsó politikai műsora Kassza címmel futott 2010 elején, ez év júniustól már nem került képernyőre. 2012 januárjában távozott az MTV-től.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Mostanában: Az [origo] megkeresését udvariasan, de határozottan elhárította, mint mondta, magánélettel telnek napjai. Kérdésünkre, hogy a rádióban, tévében, nyomtatott sajtóban folytatná-e, kitérő választ adott, a mostani MTV-ről pedig nem kívánt beszélni. "Mindenféle lehetőséget megvizsgálok. Ami biztos, hogy versenyképesnek érzem magam, aktív vagyok" - fűzte hozzá.

--------------------

Frei Tamás

Korábban: Tizenhárom éven át készítette a (Frei) Dosszié-t, a forgatások során száznál is több országba jutott el: hollywoodi sztárok otthonába éppúgy, mint afrikai polgárháborúkba, vagy éppen borneói fejvadász törzsekhez. Botrányt okozó adása volt, ahol egy bérgyilkosnak beállított embertől megkérdezte, mennyiért ölné meg a magyar miniszterelnököt. A TV2-n volt még egy kísérlete, 2008-ban egy utazós valóságshow-nak, az Afrikában felvett A sztárok a fejükre estek-nek volt a producere, de ez közepes-gyenge nézettséggel ment.

Forrás: story4.sajtoklub.tv

Mostanában: Egy kávézólánc kiépítésén ügyködött Magyarországon és a szomszédos országokban. Frei jelenleg Nizza közelében él, 2010 októberében jelent meg első akcióregénye, amelyet 2011-ben újabb követett. Akárcsak Bárdos, ő is igen jó eladásokat produkált a könyvpiacon, A megmentő 2010 második legeladottabb magyar könyve volt.

--------------------

Egri János

Korábban: 1972-től huszonöt éven át vetélkedő műsorokat vezetett az MTV-nél, köztük a Lehet egy kérdéssel több, a Játék a betűkkel, a Keresztkérdés, a Kérdezz, felelek, valamint az Elmebajnokság című műsorokat. Az 1990-es évek közepén visszavonult az aktív médiaszerepléstől.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Mostanában: A Magyar Jégkorongszövetségnél tíz évig volt elnökségi tag, öregfiúkkal sportolt még két éve (73 évesen a jégen), a CARE-programnak, a gyereketikai mozgalomnak dolgozott. Az [origo]-nak a szakmáról is mesélt: "Az MTV-nek régen nagy presztízse volt, de legnagyobb sajnálatomra ez elfogyott. Ma már nem nagy durranás, hogy valaki a Magyar Televíziónál van, és még a nézettsége is jóval kisebb, mint a kereskedelmi tévéknek. Súlytalanná vált a szakma, az emberek csereszabatosak lettek, cserélhetők, mint egy anyacsavar. Régen az egyéniségek is hozzásegítettek egy műsor sikeréhez, de lehet, hogy ez csak bennem él így. És mondom, nincs bennem semmi keserűség, tudomásul kell venni, hogy azok az idők elmúltak. A balerina is visszavonul harminc fölött, és agysebész sem lehet senki hetvenévesen" - tűnődött. Egrivel hosszabb interjút készítettünk, itt olvasható.

--------------------

Kepes András

Korábban: 1973-tól a Magyar Rádió spanyol szekciójának gyakornoka, munkatársa volt, majd a kulturális rovatba került, később vezetője volt. 1980 és 1987 közt az MTV-nél volt osztályvezető, a Stúdió főszerkesztő-helyettese, műsorvezetője, utána főmunkatárs majd független műsorkészítő lett. Az MTV-n és az RTL-en több műsora is futott: Stúdió, Apropó. Kepes, Desszert, Oázis, Könyv-jelző, Világfalu, Különös történetek.

Forrás: MTI/Mohai Balázs

Mostanában: "A rendszeres televíziózást évek óta abbahagytam. Új regényemhez gyűjtök anyagot, előadásokat tartok, tanítok a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, ahol a Kommunikációs és Művészeti Kar dékánja vagyok. Foglalkozat egy dokumentumfilm ötlete is, és igyekszem sokat együtt lenni a családommal, hat gyerekemmel és négy unokámmal" - válaszolta megkeresésünkre. Felolvasóestek, közönségtalálkozók, könyvbemutatók várnak rá Szombathelytől Szentesig, Hévíztől a Millenárisig, előadás a pécsi Szülők Akadémiáján. Tövispuszta című regénye 2011-ben jelent meg. "Kávéfoltos levelekből, megsárgult, tépett szélű dokumentumokból, elrongyolódott naplókból és felesleges tárgyak szagából próbálom összerakni ezt a történetet. Mindent én gyűjtöttem a behívóparancstól a kitelepítési határozatig és az egymásnak ellentmondó önéletrajzokig, a koronás ezüstkanáltól a tulipános ládáig, a hanukai gyertyatartótól a vásári Krisztus-képig és a felfújható Buddháig. Ahogy elnézem, jó mocskos kis történet lesz" - írta róla.

Nézze meg Kepest az Apropó-ban!


Vitray Tamás a Digi Sporton szokott felbukkanni, így ő nem számít eltűnt tévésnek. Önnek ki hiányzik a tévéből? Kire lenne kíváncsi? Írja meg nekünk, felkutatjuk!

Hasonló témájú összeállításunk aktív tévésekkel, Friderikusszal, Vágóval, Fábryval: Egymillió nézőt veszett képernyősök