Peller Anna: A Barátok köztben vissza kellett fognom magam

2012.05.10. 15:13

Peller Anna jelenleg a Barátok közt-ben játssza Juhász Gabit, közben az Operettszínházban visz hét szerepet, és szinkronmunkákat is vállal. Novák Laci alakítójánál kevés szórakoztatóbb embert ismer, és testvérével, Mariannal is nagyon jó a viszonya, mindig őszintén megmondják a véleményüket a másik alakításáról. A Barátok közt forgatásán igencsak meggyűlt a baja a pénztárgéppel, pocsék színművészetis felvételijét pedig jódlizással javította fel annak idején - az Operett melletti kávézóban beszélgettünk vele.

Az Operettszínház színésznőjeként hogyan kerültél be a Barátok közt-be?

Behívtak egy válogatásra, gondolom, akkor már megvolt, hogy egy ilyen karakterű nőt keresnek. Először egyedül kellett játszanom a kamerának, majd másnap visszahívtak, hogy Tihanyi Tóth Csabával (Novák Laci alakítója - a szerk.) is fel kellene venni egy jelenetet - akkor már nagyon dobogott a szívem, hisz ezzel azt éreztették a készítők, hogy van esélyem. A következő nap már hívtak is, hogy megkaptam a szerepet.

Inkább könnyebbség, vagy inkább nehézség volt, hogy valaki már vitte előtted ezt a szerepet?

Ahhoz szerintem már túl régen szerepelt utoljára ez a karakter, hogy össze lehessen minket hasonlítani. (Juhász Gabi figurája tizenegy év után tért vissza a történetbe - a szerk.) Akkoriban én is csüngtem a Barátok közt-ön, nagy rajongó voltam - persze, ha tudom, most is megnézem, és nem azért, mert benne vagyok, hanem mert tényleg leköt a történet. Szóval ismertem Pető Fannit a képernyőről, de annyira más alkat is vagyok, hogy értelmetlen lenne az ő játékához mérnem magam. A készítők egyébként direkt választottak teljesen más külsejű nőt a szerepre, ezzel akarták érzékeltetni, hogy az idők során mennyire megváltozott a karakter.

Sorozatbeli pároddal, Tihanyi Tóth Csabával civilben milyen a viszonyod?

Imádom. Nála szórakoztatóbb embert keveset ismerek: a forgatások is rettentő jó hangulatban telnek, mert Csabi lépten-nyomon szórja a poénokat. Mondtam is a férjemnek - akinek szintén sziporkázó a humora -, hogy felkötheti a gatyáját.

Tanítgatott is téged, amikor bekerültél a sorozatba?

Persze, kezdettől fogva segített mindenben. Én az Operettszínházban nagy színpadhoz szoktam, úgyhogy az elején itt is túlzott mimikával, széles gesztusokkal dolgoztam - pedig itt mindent vissza kell fogni a minimálisra, mert ha nem így teszel, nagyon sok lesz belőled a képernyőn. Ráadásul nekem sok komikaszerepem is van, táncolok, ugrálok, akrobatikus elemeket csinálok a színpadon, így itt most nagyon vissza kellett vennem. Csabi rengeteg jó tanácsot adott, de mások is - gyakorlatilag felsorolhatnám az összes színészt, mert tényleg olyan az egész, mint egy nagy család, fantasztikus a csapat.

Fotó: Mudra László [origo]

Volt olyan készség, amelyet direkt a Barátok közt miatt kellett elsajátítanod?

Miután a szerep szerint egy boltban dolgozom, meg kellett tanulnom használni a pénztárgépet - ami korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Először nyomkodtam mindent, pityegett, ki se nyílt, majd hasba vágott a kiugró rekesz, tényleg meg kellett tanulnom kezelni. Emellett fára kellett másznom egyszer, ami szintén nagy kihívás volt, mivel tériszonyos vagyok, és hangyák meg bogarak közt ültem odafenn.

Azonosítanak már a szereppel az utcán?

Nem tudom, hogy Gabival azonosítanak-e, mindenesetre fel szoktak ismerni az utcán - aminek én örülök is, mert eléggé excentrikus vagyok, erre vágytam már gyerekkorom óta. Nyilván a Barátok közt sokat dobott az ismertségemen, és néha úgy is szólnak hozzám, mintha Gabihoz szólnának. A múltkor Dolhai Attilával mentünk be Szombathelyen egy cukrászdába, ahol a tulajok állítólag nagy rajongóim voltak, úgyhogy ajándékba adták a fagyit.    

Testvéred, Mariann pedig most épp a rivális napi sorozatban tűnt fel.

Hát ez egy kabaré, nagyon sokat nevetünk ezen: kapcsolgatjuk otthon a tévét, és az egyik csatornán a húgom van, a másikon meg én. Amúgy meg szoktuk egymást nézni, és el is várjuk a másiktól, hogy őszinte véleményt mondjon: mindig megkaptam Marianntól, ha szerinte éppen sok voltam, vagy valami nem állt jól nekem; és én is megmondom neki, ha van valamilyen kritikai észrevételem.

Fotó: Mudra László [origo]

Soha nem volt köztetek rivalizálás?

Ezt mindig megkérdezik, de soha nem volt. Őt mindig a műsorvezetés érdekelte jobban, engem pedig a színpad, nem teljesen ugyanaz a terepünk. Ott voltam a felvételijén - amikor tévés műsorvezető-rendező szakra jelentkezett a színművészetire -, és ő is az enyémen; később megnézte az összes vizsgaelőadásomat, én pedig jelen voltam, amikor kezdett az RTL Klubnál.

Édesanyátok - szintén Peller Anna - pedig énekesnő, külföldön jódliművészként ismert: téged is ő vitt ebbe az irányba?

Gyerekként persze elkezdtem őt utánozni, aztán valahogy megtanultam rendesen jódlizni is. Tizenhat éves koromtól már voltak közös fellépéseink, sokat jártunk Ausztriába, de például Friderikusz műsorában, a Meglepő és mulatságos-ban is bemutatkoztunk. Nagyon sokat tanultam tőle, és a mai napig kikérem a véleményét mindenben.

Követve őt, te nem gondolkodtál külföldi karrieren?

Megfordult a fejemben, de jól érzem itt magam, igazán soha nem vágyódtam el. Nagyon szeretem ezt az országot, és a nyelvet is, mivel imádok beszélni. Gyerekkorunkban a tesómmal állandóan felvettük egymás hangját, és annyit foglalkoztunk a megfelelő artikulációval, hogy most már akkor is lehet minden szavunkat érteni, ha épp rettenetesen hadarunk.

Fotó: Mudra László [origo]

Szinkronizálni is emiatt kezdtél?

Igen, de ott érdekes módon arra jöttem rá, hogy jobb, természetesebb lesz a figura, ha nem artikulálom túl. A szinkront is magamtól kezdtem egyébként, tizenhat évesen a fejembe vettem, hogy nekem szinkronizálnom kell: a húgommal egyszerűen bekopogtunk a Pannónia Filmstúdióhoz, és kerestünk egy gyártásvezetőt. Molnár Melinda már másnap hívott mindkettőnket tömegezni: egy focicsapatnak szurkoltunk, olyasmiket kellett kiabálni, hogy "Igen!" meg "Hajrá!" Aztán elkezdtünk külön szavakat, illetve mondatokat kapni, ma pedig már főszerepeket. Amire különösen büszke vagyok, hogy én szinkronizáltam Christina Aguilerát a Dívá-ban és Scarlett Johanssont is a Match Point-ban.

A színészet viszont már nem indult ilyen simán: későbbi osztályfőnököd, Kerényi Imre azt mondta, hogy pocsék felvételit mutattál be a színművészetin. Mit csináltál?

Eleve úgy mentem oda, hogy kilencven kiló voltam, spánielfrufrum volt, és anyunak azt a rakott szoknyáját vettem fel, ami nekem a földig ért - körülbelül úgy néztem tehát ki, mint egy alpesi tehén. Erre jött még az is, hogy olyan szerepeket vittem, amelyek egyáltalán nem passzoltak hozzám, például Júliát a Rómeó és Júliá-ból. Egyáltalán nem voltam tisztában magammal, akkor még inkább a naivát éreztem belül. Belekezdtem egy Elektra-monológba is, ahol Elektra egy urnához beszél - nálam nem volt kellék, de találtam ott egy ásványvizes palackot, annak kezdtem el mondani. Közben a víz is kiömlött, szóval tiszta szerencsétlenség voltam.

Akkor mit láthattak meg benned, hogy mégis felvettek?

Jódliztam is, amibe valahogy beleszeretett Kerényi Imre. Azt mondta: "Ezentúl minden rostán jódlizzon, szeretném felvenni magát." Végül fel is vett, de azt tűzte ki elsődleges célul, hogy találjuk meg az igazi Peller Annát: állandóan olyan feladatokat adott, amelyektől egyre jobban kinyíltam. Másodéves koromban jött aztán egy nagy változás, amelyet Bagó Bertalan rendezőnek köszönhetek: a Kokainfutár-ban olyan szerepet adott, ahol - életemben először - egy szexuálisan túlfűtött nőt kellett játszanom. Fogalmam sem volt, hogy ez ennyire bennem van, de olyan jól sikerült, hogy azóta így maradtam.

Fotó: Mudra László [origo]

És Kerényi Imrétől mi volt a legfontosabb, amit tanultál?

Az egyik kedvelt mondása volt - amit nagyon szeretek -, hogy "Gyere be, és menj ki!" Ez azt jelenti, hogy úgy kell bejönni és kimenni a színpadra, hogy a nézők észrevegyenek, megjegyezzenek, érezzék, hogy jelen vagy. A másik fontos dolog, amit mindig emlegetett, hogy akármilyen kemény is ez a pálya, mindig törekedni kell arra, hogy jó emberek maradjunk - én igyekszem is ehhez tartani magam.      

Az Operettszínházban jelenleg hét szerepet viszel: van olyan, amelyik különösen közel áll hozzád?

Most épp A kaukázusi krétakör a nagy szerelmem, amelyben a főszerepet kaptam. Itt egy más színt mutathatok magamból, itt nem az a vicces, bohókás figura vagyok, aki általában szoktam lenni - igaz, már a Koldusopera Kocsma Jennyje is efelé vitt. A kaukázusi krétakör-ben viszont végig a színpadon is vagyok, és drámai jeleneteket mutatok be: folyamatosan teljesítenem kell, nem lehet kiengedni egy pillanatra sem.

KAPCSOLÓDÓ CIKK