Két megasztáros összeköltözött, még kettő tervezi

megasztár
Vágólapra másolva!
Radics Gigi és Szakos Andrea elmondták, hogy komolyan gondolkodtak azon, hogy összeköltöznek a show után, annyira nem volt köztük súrlódás az elmúlt két hónapban.
Vágólapra másolva!

Radics Gigi és Szakos Andrea tett egy kört a nyereményautóval, megvizsgálta a nyereménylakást, majd ellátogatott egy bankba, hogy szemrevételezze a 12 millió forintot, amit a május 25-i Megasztár-finálé nyertese kap majd kézhez. Az Aktív kamerája előtt elmondták, hogy komolyan gondolkodtak azon, hogy összeköltöznek a show után, annyira nem volt köztük súrlódás az elmúlt két hónapban. Radics Gigi szerint korábban, félig viccesen az is felmerült, hogy a tizenkét döntős együtt él majd egy házban, ugyanis nagy volt az összhang a csapaton belül.

Vannak azonban olyan Megasztár-előadók, akik nem csak mondják, hanem már együtt laknak. "Mindennap együtt vagyunk Bozonttal, félig már összeköltöztünk" - nyilatkozta Nagy Adrienn a magazinműsornak. A lány elmesélte, hogy a szinkronnal kacérkodik, beszédtechnika-tanárhoz jár, felvette első dalát és két héten belül klipet forgat. Barátjával, a szintén volt megasztáros Nagy Kristóf Bozonttal duettet is terveznek, ezt a gyakorlottabb fiú írná.