Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye

Vágólapra másolva!
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Vágólapra másolva!

A Flour Tomi és Szabó Ádám vendégszereplésével dúsított adásban a zsűri a Quantum XXL produkcióját értékelte a legtöbbre, a maximális 80-ból 73-at adott a tánccsoportnak. Szerintük Mészáros János Elek volt a legkevésbé meggyőző, ő összesen 68 pontot kapott - míg Szirota Jennifer 71-et, Juhász Marci pedig 69-et.

Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv

A nézők szavazatai nem sokat változtattak a sorrenden, hisz az utolsó körben Mészáros János Elek és Juhász Marci maradt a színpadon - a zsűri és a közönség összesített értékelése alapján végül utóbbinak kellett távoznia.