Elveszve a nagyvárosban: jönnek a Csajok

csajok
Vágólapra másolva!
Június 5-én jön az HBO-ra a csatorna Csajok (Girls) című, nem feltétlenül kacagtató vígjátéksorozata, melyben négy, a húszas évei elején járó New York-i lány keresi önmagát.
Vágólapra másolva!

Június 5-én indul az HBO-n a Csajok: a szériát íróként, rendezőként és főszereplőként is Lena Dunham jegyzi, a producer pedig Judd Apatow. A sztori középpontjában Hannah áll, illetve három barátnője: a négy huszonéves lány önmagát keresi New Yorkban, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A történetben hangsúlyos az idővel egyre kiüresedő szülő-lánya kapcsolat, szerepet kap a drog (az egyik betépett lány hosszan fut feltételezett támadója elől, majd tökön rúgja, elveri - és csak utána derül ki, hogy barát, akinek gondjaira volt bízva), vannak benne édes-keserű szexuális jelenetek, és általában, minden humoros fordulatban megbújik valami szomorúság is.

Az alapsztoriban a két éve bölcsészként végzett Hannah (Lena Dunham) sikeres író szeretne lenni, de elkezdett memoárjához még nem szerzett elég élményanyagot: szülei azonban - bízva abban, hogy végre felnő - megvonják tőle az anyagi támogatást, úgyhogy a lánynak rendes, polgári állás után kellene néznie. Nem könnyíti meg az életét, hogy viszonzatlan érzelmeket táplál alkalmi szexpartnere, a különc színész, a kissé egyszerű Adam (Adam Driver) iránt, akit a hatodik-hetedik rész környékén lát először ruhában, lakásán kívül.

Forrás: hbo.hu

Lena Dunham huszonnégy évesen, a 2010-es Tiny Furniture rendezőjeként, írójaként és szereplőjeként lett ismert: filmje a széles körű kritikai elismerés mellett három Independent Spirit Award- és két Gotham Award-jelölést is kapott. A Csajok kedd esténként látható az HBO-n, illetve az HBO On Demand és az HBO GO filmtárában is elérhető.