Radics Gigi: A származásom miatt is ért már támadás

Radics Gigi, interjú, Megasztár, énekesnő
Vágólapra másolva!
A Megasztár nyertesének, Radics Giginek nincs oka panaszra, hisz elhalmozzák felkérésekkel: szombaton Mága Zoltánnal koncertezik, utána Básti Julival szerepel egy darabban, és már Leona Lewis zeneszerzője is írt neki egy dalt. A tizenöt éves lány cseppet sem bánja, hogy fellépéseiről egyelőre mások döntenek, és arra is hamar rájött, hogy nem feltétlenül jó, ha mindenáron nyerni akar. A Mágával közös próba előtt arról is beszélt, hogy milyen támadások érték a származása miatt, illetve, hogy miként is áll most Burgess Benjivel.
Vágólapra másolva!

Radics Gigi épp Mága Zoltánnal és a Primarius Szimfonikus Zenekarral próbál, ő lesz ugyanis az egyik sztárvendég Mága százállomásos koncertsorozatának nyitóhangversenyén a Syma Csarnokban. A magyar kultúra népszerűsítéséért rendezett turnénak a többi állomására a Megasztár győztese már nem megy, de szerinte jó is, hogy egyelőre csak egy alkalomra kötelezte el magát. "Nagyon megtisztelő a felkérés, de most rengeteg más is van. Szombaton is nagy rohanás lesz, mert akkor este a Caramel-turnén is közreműködöm, ami éppen Gyöngyösön tart. Többnyire a menedzser és a TV2 dönt egyébként a fellépéseimről, de egyáltalán nem bánom, mert így eggyel kevesebb teher van a vállamon. Eddig is csak nagyon jó fellépéseket vállaltak el a nevemben, nincs okom panaszra" - mondta Gigi az [origo]-nak.

"Meghívtak a Szentivánéji tüzek és szerelmek éjszakája című produkcióba is, amelynek a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz a premierje jövő pénteken - ez a felkérés ráadásul még akkor érkezett, amikor versenyben voltam, nem lehetett tudni, hogy én nyerem meg a Megasztár-t. Óriási megtiszteltetés, hogy én lehetek a darabban a hetedik boszorka, hisz az egyik például Básti Juli, de rajta kívül is olyanok játsszák a boszorkákat, mint Botos Éva, Falusi Mariann, Horgas Eszter, Polyák Lilla és Tompos Kátya. Gyerekként sokat álmodoztam arról, hogy ilyen tehetségekkel állhatok egy színpadra, és hihetetlenül hálás is vagyok, hogy ez megadatott" - áradozott az énekesnő.

Gigi gyerekként már az első Megasztár-t is figyelte: "Mindig is felnéztem azokra, akik a Megasztár döntőjébe jutottak, és már kisgyerekként is nagyon szerettem volna jelentkezni, de akkor még tizenhat év volt a korhatár. Amikor kiderült, hogy a Megasztár 4-re már tizenkét évesen is lehet jelentkezni, nagyon megörültem. El is indultam ott, de akkor még csak próbálkozásnak vettem az egészet, nem vettem komolyan. Akkor a legjobb kétszázból még kiestem, de annyira nem érintett meg. Az ötödik Megasztár-ban újra próbálkoztam, de akkor már úgy indultam neki, hogy szeretném megnyerni. Rá kellett jönnöm, hogy ez nem feltétlenül jó, mert nagyon görcsös leszek tőle, így a mostani versenyben már mindig csak azt tartottam szem előtt, hogy a következő adásra is továbbjussak" - elevenítette fel emlékeit.

Fotó: Mudra László [origo]

A hatodik Megasztár-t aztán - mint tudjuk - megnyerte, ami a közeli koncerteken kívül mást is hozott magával: "Most van egy új dal is, amelyet Leona Lewis dalszerzője írt nekem, a közeljövőben, nagyjából egy hónap múlva megyünk ki Los Angelesbe felvenni a dalt és a videoklipet. Nagyon szeretnék nemzetközileg is elismert lenni, de nem tudom, hogy lehetséges-e, hisz Amerikában például rengeteg tehetséges énekes van, nem biztos, hogy ott is ugyanúgy be tudnék futni, mint itthon. De meg kell próbálnom, mert mindenféleképpen az R'n'B-t szeretném továbbvinni, az meg Magyarországon nem annyira megy" - fogalmazott Gigi.

Veszprém üdvözletét hozták az orvosok

Közben a beszélgetésünkbe beleszólt két doktornő is, akik "Veszprém üdvözletét hozták" Giginek, mindketten jelen voltak az énekesnő ottani koncertjén. Gigi azt mondta, személyesen csakis hasonlóan kedves üzenetekkel találják meg az emberek, a támadások más felületen érkeznek: "Még mindig furcsa ez, de azért már kezdem megszokni, hisz nap mint nap odajönnek hozzám emberek gratulálni. Nagyon jó érzés, mert ők a közönségem, ha nem lennének, nem is énekelnék. Hála istennek, eddig még csak pozitív reakciókkal találkoztam. Az interneten nyilván vannak olyanok, akik negatív vagy akár csúnya dolgokat is írnak, de igyekszem ezeket nem figyelembe venni - a negatív véleményre csak akkor figyelek oda, ha van építő jellege is" - mondta.

Fotó: Mudra László [origo]

"A származásom miatt is ért már egy-két támadás, a videóim alatt rendre találkozom olyan kommentekkel, hogy 'Miért cigány nyerte a Megasztár-t?' Szerintem nincs ebben semmi meglepő, mert az országban talán a roma énekesek a legtehetségesebbek - persze, lehet, hogy elfogult vagyok, mert büszke vagyok arra, hogy roma vagyok. Ezzel együtt úgy élek, mint egy magyar - ha, mondjuk, oláh cigány lennék, csak szoknyában járhatnék, és már férjhez kellett volna mennem. Nálunk semmi ilyesmi nincs, sőt apukám azt mondja, hogy ha lesz is barátom, nem kell egyből az igazinak lennie, és nyugodtan dobhatom is, ha nem jön össze. Nyilván van benne egy egészséges apai féltés, de ez természetes" - tette hozzá.

Benjivel még csak ismerkednek

Ha már a fiúknál tartottunk, adódott a kérdés, hogy miként áll most Gigi a Megasztár-ban megismert Burgess Benjivel, akivel hamar össze is hozták a bulvárlapok. "Ismerkedünk, ez még csak erről szól. A Megasztár-házban ugyan együtt laktunk, de akkor teljesen másról szólt a dolog, akkor csak a versenyre koncentráltunk, és nem arra, hogy mi lesz kettőnk között. Amikor megjelentek erről az első cikkek, még a barátságunk is csak alakulóban volt, mondhatjuk azt, hogy összeboronáltak minket. De nem bánom, mert nagyon rendes ember - ha meg később kiderül, hogy mégsem az, akkor sincs tragédia" - vallotta be az énekesnő.

Fotó: Mudra László [origo]

Közben Szakos Andreával is jó a kapcsolata, olyannyira, hogy ha úgy adódik, szívesen látja őt vendégül a nyereménylakásban, amelyet a napokban vett át. "Andival is nagyon jóban vagyunk, nem volt köztünk konfliktus, és benne is talán csak a végén lehetett egy kis rossz érzés. Haragot viszont nem érzek rajta, és mondtam is neki, hogy ha úgy alakul, hogy Pesten vannak koncertjei, nyugodtan aludhat nálam" - mondta Gigi.

Fotó: Mudra László [origo]

A szintén nyereményként kapott autót a kamaszlány helyett egyelőre édesapja vezeti: "Apukám mindenhova jön velem, de el is várom, mert mindig is támogatott. Én akkoriban kezdtem el énekelni, amikor neki elment a hangja. Hatéves lehettem, amikor ő az egyik szobában zenélt, én meg a másikban elkezdtem erre a zenére énekelni - ő pedig először nem is értette, hogy ki énekel. Hihetetlen volt, mintha az ő hangja szállt volna át az én torkomba. Nyilván nagyon el volt keseredve, amikor elment a hangja, egy énekesnek ez a halál lehet - de ő túl tudott lépni rajta, hisz a lányával öröklődött a tehetség. Anyukám teljesen más típus, visszahúzódó természet, nem nagyon szeret szerepelni. Családszerető, igazi háziasszony, aki otthon tevékenykedik - ha jön hozzánk valaki, terülj, terülj, asztalkám van" - mesélte a tizenöt éves sztár.