Perben áll a TV2 és az Irigy Hónaljmirigy

Vágólapra másolva!
Az együttes tagjai nem volt elégedettek a szerintük összevágott jubileumi adással, és pénzügyi konfliktus is van a háttérben.
Vágólapra másolva!

"Nem voltunk megelégedve azzal a jubileumi adással, amelyet az Irigy Hónaljmirigy 20. születésnapja kapcsán leadott a TV2. Rengeteg háttéranyagot forgattunk, riportokat, amelyeket mind kivágtak, helyette beletettek olyan részleteket korábbi műsorokból, amelyek egyáltalán nem illettek oda, és minőségben sem olyanok, amelyek passzoltak volna. Ráadásul anyagilag sem tudtunk megegyezni" - nyilatkozta Sipos Tamás, aki szerint ugyan a tartalmi részről nem volt írásos megállapodás, szóban mindent átbeszéltek.

A Blikk hírét megerősítette a TV2 is. "Az IHM valóban beperelte a TV2-t, a zenekar 2010-es, jubileumi koncertjének sugárzásával kapcsolatban. A tagok anyagi követeléssel léptek fel, amelyet a felvétel után, közvetlenül a műsor képernyőre kerülésének időpontja előtt jeleztek, és amely azt megelőzően nem merült fel részükről. Álláspontunk szerint a TV2-t semmilyen fizetési kötelezettség nem terheli az IHM-mel szemben" - mondta Koltay Tamás, a TV2 szóvivője.