Vannak Bálint Antóniák máshol is

bálint antónia
Vágólapra másolva!
Valóságshow készül nagyobb gyerekeiket is változatlanul szoptató anyákról. Itthon Bálint Antónia épp a napokban okozott megrökönyödést azzal, hogy elárulta, hogy ötéves lányát is mellére veszi, ha kéri.
Vágólapra másolva!

Valóságshow-t készít a Collins Avenue nevű cég a gyerekeiket sok éven át szoptató anyákról - írta a New York Post. A cég korábban olyan produkciókkal rukkolt elő, mint a Dance Moms vagy az American Stuffers. Utóbbi az Animel Planet műsora, előbbi pedig a Lifetime sikeres formátuma, már a harmadik évadot is berendelték belőle: anyákról és nagyon fiatal kisgyerekeikről szól, arról, hogyan boldogulnak a táncos show-bizniszben.

Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv

A középsőcsoportos vagy nagycsoportos korú gyerekek szoptatása épp a napokban volt téma a hazai médiában, ugyanis Bálint Antónia a Hot magazinnak elmesélte, hogy ötéves lányát rendre mellre veszi - a sztorit pedig a kereskedelmi tévék magazinműsorai is körüljárták.