Booth talán depressziós lesz - mesél a Dr. Csont főszereplője

David Boreanaz, amerikai színész
Vágólapra másolva!
A Dr. Csont-ban Booth ügynököt játszó David Boreanaz egy interjúban elmondta, mit vár a közelgő nyolcadik évadtól, és milyen személyes tervei vannak a közeljövőben. Csak akkor olvassa tovább a cikket, ha nem zavarja, hogy a sorozat cselekményéből is előre kiderül néhány részlet!
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban május közepén ért véget a Dr. Csont hetedik évadja, melynek záró epizódja igencsak meglephette a rajongókat: egy zseniális gyilkos miatt Brennannek menekülnie kell, és még Boothnak sem árulja el, hogy merre tart. A DigitalSpy elsősorban arról kérdezte a Booth-t alakító David Boreanazt, hogy szerinte mi fog történni a szeptemberben érkező nyolcadik évadban.

"Nyilvánvaló, hogy az FBI emberei behívják Booth-t, és kivallatják, mert azt gondolják, hogy ő tudja, hova tűnt Brennan. Azt hiszem, érzelmileg ez nagyon mélyen fogja érinteni, zavarodott lesz, talán depressziós is. Egyik része megérti Brennant, másik része viszont haragszik rá - de miután sosem volt az a fajta, akinek sok türelme lenne a papírmunkához, szerintem most is inkább elindul, hogy megkeresse a nőt" - vélte a színész.

A sorozatnak mindig is mozgatórugója volt Booth és Brennan kapcsolata, amely sokat is fejlődött az idők során. "Gyakorlatilag minden évadban változott a viszonyuk. Brennan eléggé kiszámíthatatlan, de mindig kertelés nélkül elmondja, hogyan érez. Booth számára ez nagyon vonzó, ugyanakkor valahol zavarja is. Folyamatosan csiszolódnak egymáshoz, de a nyolcadik évad ilyen szempontból is őrült lesz, hisz egy csomó dolgot rendbe kell tenniük a kapcsolatukban azok után, amiken keresztül mentek" - mondta Boreanaz.

A nyolcadik szezon várhatóan huszonnégy epizódból fog állni, aminek a színész nem feltétlenül örül, hisz igencsak bejött neki, hogy a hetedik évad a szokásosnál jóval rövidebb, csupán tizenhárom részes volt: csak így volt lehetősége, hogy a spin-offhoz, a The Finder-höz is rendezzen epizódokat, és a családjával is több időt tudott tölteni.

A hetedik évad fináléját is ő rendezte egyébként, de ez eléggé kifárasztotta: "Nagyon intenzív volt, nehéz egyszerre játszani és rendezni. Többször mondtam már magamnak, hogy ez lesz az utolsó alkalom, amikor két feladatot vállalok egy sorozatepizódban, de aztán valahogy mindig meggondolom magam. Most sem vagyok száz százalékig biztos abban, hogy nem csinálok még egyszer ilyet" - fogalmazott Boreanaz.

Arról sincs szó, hogy ott akarná hagyni a sorozatot, sőt még a széria végét sem látja - hiába is írt erről a Twitteren még júniusban. "A személyes és üzleti döntések mindig zárt ajtók mögött születnek, ami jól is van így, de számomra szórakoztató, hogy a Twitteren megosszak bizonyos dolgokat, amelyeket bizonyos emberek is elolvasnak. Ezekben a szövegekben mindig van egy üzenet" - vallotta be a színész.