A Helyszínelők volt főnöke is mehet a Hannibalba

Vágólapra másolva!
A Helyszínelők korábbi főszereplője, Laurence Fishburne kaphatja Jack Crawford szerepét, amelyet Harvey Keitel is játszott már.
Vágólapra másolva!

A TV Line úgy tudja, Laurence Fishburne igen jó eséllyel pályázik a Hannibal című sorozat egyik fontos szerepére. A lap szerint a Helyszínelők-ben - korábban pedig többek között a Mátrix-trilógiában - látott színész alakíthatja Jack Crawfordot, a Hannibal Lecterre vadászó FBI-ügynököt. A karakter a történet korábbi (film)változataiban is megjelent, Az embervadász-ban Dennis Farina, A bárányok hallgatnak-ban Scott Glenn, A vörös sárkány-ban pedig Harvey Keitel alakította.

Forrás: AFP/Getty Images/Alberto E. Rodriguez

A Hannibal című sorozatot a Halottnak a csók alkotója, Bryan Fuller készíti, a címszerepet a dán Mads Mikkelsen fogja játszani - a projektről többször cikkeztünk korábban.