Fellépőket válogat A Comedy Central bemutatja

Vágólapra másolva!
Ősszel folytatódik A Comedy Central bemutatja című stand-upos műsor, melyben várhatóan új arcok is feltűnnek majd. 
Vágólapra másolva!

Július 27-én kezdődik a Dumaszínház hagyományos nyári stand-up fesztiválja, amely idén Balatonfüredre költözött, így a Dumafüred nevet kapta. Az egy héten át tartó rendezvény fellépői között a Comedy Centralról ismerős arcokat is felfedezhetünk, ott lesz többek között Bruti, Mogács Dániel és a Szomszéd Néni Produkciós Iroda két tagja is.

Comedy Central

A profi fellépők mellett öt percben önjelölt humoristák is megmutathatják magukat a Dumaszínház tehetségkutatója, a Fiatal Félőrültek Fesztiválja keretében. A legjobbnak ítélt újoncok a tévébe is bekerülnek, a Comedy Central bemutatja ősszel induló új évadjában kapnak szerepet.