Noha csak a második évadtól volt nézettségi elvárás, az MTV fél szezon után levette a műsoráról a Marslakók-at, így egyelőre nem fenyegeti újabb próbálkozó a Jóban Rosszban és a Barátok közt hegemóniáját. Összeszedtük, mely szériák indultak nagy reménnyel, és haltak el viszonylag hamar a magyar televíziózásban.

Tényleg idegenek voltak: Marslakók

Forrás: mtva

A legfrissebb kudarc. Az MTVA nem várta meg, hogy elinduljon a második évad, ám ahelyett, hogy nyár elején szólt volna a stábnak, a tervezett rajt előtt két héttel közölte, nem kér folytatást. A szappanopera nem szappanoperás fordulatokkal, sztorikkal, dramaturgiával készült, újítani akart a műfajon, de ez nem jött be a közpénzköltés módja miatt eleve elutasító nézőknek: a kezdeti nézettség sem volt erős (ezt még nem is várta senki), de a lassú építkezés helyett csak csökkent az érdeklődés a napi sorozat iránt. A producer Jáksó Lászlóval a hír után egy nappal beszélgettünk, az interjú itt olvasható.

---------------------

Egy világ, ami nincs is: Szájhősök

filmservice

A Beugró-ból ismert Debreczeny Csaba főszereplésével készült az MTVA megrendelésére, a pesti éjszakáról kaptunk furcsa körképet. A Szájhősök 2012. február 17-én indult az m1-en, de a következő epizód érthetetlen módon csak március 16-án került adásba, így nem is lehetett más a sorsa, mint a villámgyors bukás (a világ televíziózásában van napi és heti sorozat, de havi nincs). A főszereplő az [origo]-nak elmesélte, ő hogyan látta: "Igazából nem is a pesti éjszakáról szól, hanem egy olyan világról, amilyen itt szerintem nincs is. Nem tudom, ezt szerintem valaki nagyon elrontotta, az egésznek a promóciójával, helyzetbe hozásával komoly bajok voltak. Nekem ehhez semmi közöm, színészként teszem a dolgomat: hozzá tudnék szólni, de teljesen felesleges lenne. Az első rész úgy ment le, hogy körülbelül egy héttel előtte hirdette ki a Magyar Televízió, és a nyolcórás kezdésből is kilenc lett - tehát aki akarta, az sem tudta megnézni. Többekkel beszélgettünk arról, hogy a második rész előtt legalább az m2-n le lehetne adni az első ismétlését, de úgy látszik, az MTVA részéről nem merült fel ez az ötlet" - sajnálkozott.

---------------------

Hiába a sok nagy név, ha idegen a közeg - Casino

Forrás: [origo]

Szurdi Miklós rendezte, 2011 elején bukott el az RTL-en, igaz, olyan számokkal, amelyek után az MTV és a Duna TV tűzijátékot rendezett volna, utcán osztogatott pezsgővel. Az ismert nevek - Szabó Győző, Xantus Barbara, Voith Ági, Kálloy-Molnár Péter, Csuja Imre, Fenyő Iván - ellenére sem futott be, az első rész 34 százalékos közönségaránya után a második epizód 8 százalékpontot veszett, a március 1-jén vetített rész pedig csak 19,2 százalékot ért el: a premier első 10-20 percének nézőinek felét elbukta a végére a széria. Eredetileg is arról volt szó, hogy három rész nézettsége dönt a folytatásról, az őszi, tízrészes berendelésről, de az AGB számai láttán leállt a sztori. A sorozat gyűrött, nyúzott, cigarettafüstös világát Szurdi Miklós és Xantus Barbara is közelről ismerte, korábban többször megfordultak kaszinókban, de a sztorikat nem egy az egyben emelték át a fikciós történetbe. A néző vagy a drámát hiányolta, vagy nem érezte magáénak a közeget.

---------------------

Gátlástalan reklámok, bugyuta sztori - Diplomatavadász

2010 őszén bukott, mindössze hat rész után, három szingli lány párkeresési próbálkozásairól szólt, botrányosan átlátszó termékelhelyezések mellett. ''A Diplomatavadász című műsorunk leállását az indokolja, hogy a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság álláspontja szerint a sorozat néhány jelenete szándékosan oly módon került be a történetbe, hogy abban egy-egy cég logója markánsan megjelenhessen" - magyarázta a buktát a Duna TV akkori sajtóosztálya. A társaságnál több sok százmilliós projekt állt le vagy készült el csak félig, de egészen másképp, mint kellett volna. Jellemző, hogy a Duna TV sajtóosztálya is szabadkozni kényszerült, az akkori elnök, Ókovács Szilveszter pedig kérdésünkre elmondta, elődje alatt egymilliárd forint mehetett a kanálisba."Az Egy különleges ember Szlobodnyik Árpád magyar szupermenről szólt volna, ám az elkészült alkotás a kormány által pénzelt, titkosan működtetett infrastrukturális védelmi osztag küzdelmét mutatja be a számítógépes támadások ellen. A Suli buli című sorozat szinopszisa egy ezoterikus történetről szól, ehelyett a szerződéses partnerek egy munkahelyi szituációs komédiát adtak át a Duna Televíziónak" - írta a tv sajtóosztálya. Előbbiből lett a Hacktion, utóbbi talán a Munkaügyek-re illik. Mindkét sorozat gyenge nézettséget hoz az MTV-nek, de így is megkapták a harmadik, illetve második évadot 2012 őszére.

---------------------

Szervét Tibor nem volt Al Bundy - Egy rém rendes család Budapesten

Forrás: tv2

Zajos bukás volt, nagyon kevesen tudták elfogadni Al és Peg Bundy cinikus évelődését más színész szájából, hiába nem vitatta senki Szervét Tibor képességeit. Noha türelmet ígért a TV2, mondván, idő kell, hogy egy új széria befusson, a remake kedvezőtlen fogadtatása miatt a negyedik résztől egy későbbi, kedvezőtlen programsávban kezdték sugározni, majd három hónapra el is tüntették, hogy az is leszokjon róla, aki valamiért ott maradt. Sokszor furcsa volt a magyarított poén: például ha egy amerikai szexbombáról beszélt Al az eredetiben, akkor a remake-ben Szervét Tibor Görög Zitát, a TV2 akkori arcát emlegette. A sorozat hamar kimúlt, itt olvashat róla bővebben.

---------------------

Szépen lassan elpárolgott - Tea

Forrás: tv2

Ugorni kell az időben: a Tea 2002-ben főtt le, Herendi Gábor rendezte, a forgatókönyvíró Harmat Gábor volt, játszott benne a Marslakók főszereplője, Mazányi Eszter is, Csizmadia Gergely, Rónai Aranka és Simon Kornél mellett. Az egyik korai kereskedelmi tévés próbálkozás volt a Jóbarátok-féle szituációs komédiák meghonosítására, alákevert nevetéssel. Míg Joey és Chandler kávézóban múlatta az időt, Páncél Félix, Betty és Dedi egy teázóban időzött hosszan. A TV2 számára elégtelen nézettség miatt egy idő után éjjelre került a széria. Herendi az [origo]-nak elmondta, szerinte a Big Brother árnyékában véreztek el, mivel azon az őszön a TV2 mindent alárendelt a nagy nézettséget hozó első szériának, így ha a BB épp izgalmakat tartogatott, tovább maradt a képernyőn. A szitkomot sem árt mindig ugyanabban az időpontban vetíteni, így tett keresztbe Pongó, Renátó és BB Évi a kétszemélyes komédiának. "A Tea épp kezdett jó irányba elindulni, megtanultuk, hogy kell csinálni... és akkor levették. 33 rész volt képernyőn" - tette hozzá Herendi.

---------------------

Nem volt semmi szitkomtapasztalat - Limonádé

Forrás: rtl

2002 novemberében indult az RTL Klubon a Limonádé, amelynek társproducere, illetve Török Ferenc és Erdélyi Dániel mellett részben rendezője Kapitány Iván volt. Az [origo]-nak elmondta, szerinte nem a műfajjal van probléma itthon, minden inkább bevezetettség és minőség kérdése. "A magyar néző el van kényeztetve a külföldi sorozatokkal, ezeknek a krémje kerül ide. A nemzetközi mezőny éllovasaival kell felvenni a versenyt látványban, sztoriban. Magyarországon a szitkomnak nincsenek nagy hagyományai, írói tapasztalat sincs, így pedig borzasztóan nehéz kiválót alkotni. Pont a gyakorlattól lennének egyre jobbak a dialógusok, de nem lehet gyakorlatot szerezni, nem jut rá idő" - magyarázta egy korábbi megkeresésünkkor. Ez nem bárban, hanem ruhaüzletben játszódott (utalás Al Bundy cipőboltjára?), a szereplők közt volt Puskás Tamás, Kökényessy Ágnes, Horkai Péter, Ellinger Edina, Tisza Anita, Szvath Tamás.

---------------------

Kamarás Iván volt Evil - Első generáció

Forrás: rtl klub

Ugorjunk vissza még két évet: "2000, Budapest. Új generáció követeli magának az irányítás jogát. Ezek a fiúk és lányok érzik, hogy szabadságuk árát mások már megfizették, s hogy a lehetőségért úgy lehetnek hálásak, ha élnek vele. Frissek, humorosak és ellenállhatatlanok. Életüket nem határolják sorompók vagy nyelvi korlátok. Otthonosan mozognak a kedvükre létrehozott szórakozóhelyeken, éttermekben és üzletekben. Tisztában vannak a jogaikkal, céljaikkal, a konvenciókat soha nem veszik komolyan. A gondolataik modernek, csakúgy, mint a ruhájuk. Ők: az Első Generáció" - állt a promószövegben. Emlékszik még arra, hogy Evil, Zen és Robin nevű karakterekkel volt tömve a cabriókkal körbevett drogdiszkó? Talán Osvárt Andrea, Hujber Ferenc, Ernyey Béla, Kamarás Iván is felednék már a félrecsúszott sorozatot. Egy jelenet azért megmaradt bennünk, amikor Szandra, a Mon TV ifjú riportere a város legdivatosabb szórakozóhelyén, a Black Neonban megismerkedett egy erősen betépett fiatalemberrel, Zennel. A földön fekvő, bedogozott, ismeretlen alakot egy ilyen elegáns, flancos nő egy finom rúgással tolta volna odébb, nehogy a fickó üvöltve lehányja a tízmilliós kocsi kerekét - ehelyett a lány hazavitte autóval, nehogy baj érje szegényt (életszerű ez?). Ha a látványt nézzük, kár a sorozatért: volt benne rengeteg jó nő, helikopter, motorcsónakos üldözés, csak épp az átlagnéző nem tudta magát belehelyezni a merész sztoriba.