Bobby dühkitöréseiben is visszafogottabb

Vágólapra másolva!
Az új Dallas egyik epizódjának szinkronizálása után találkoztunk Csankó Zoltánnal, aki elmesélte, milyen, ha benne ragad a dadogásban, és azt is, hogy a Thomas, a gőzmozdony hangjaként miért nem sikerült egy kisfiút élőben elvarázsolnia. A színész szerint Alec Baldwint és John Travoltát hihetetlen izgalmas szinkronizálni, azok komoly feladatok, Bobby, azaz Patrick Duffy sokkal egyszerűbb, színészileg nem tornásztatja meg igazán.
Vágólapra másolva!

Rettentő népszerű volt itthon a Dallas: milyen emlékei vannak a régi szinkronmunkáról?

Amikor elkezdtük, évekig fantasztikus, családias hangulatban dolgoztunk. A sorozatbeli apánk például - Jock - Gera Zoli bácsi hangján szólalt meg. Ő nagyon precíz ember, aki állítólag a színházban mindenféle színes filctollal kiemelte a saját maga és a mások szerepét. Mindig beleírogatott mindent a saját példányába, ugyanúgy, ahogy a szinkronban is. Elképesztő pontossággal dolgozott. Hazai Gyuri bácsitól, aki a szinkronrendező volt, minden alkalommal kapott egy almát. Megjött Gera Zoli bácsi, és neki ki volt készítve az alma. Imádta.

Összetartó csapat volt?

Amikor valaki elment külföldre néhány napra, akár színházzal, akár turistáskodni, hozott a többieknek valamit. Amikor én elutaztam valahova, én is hoztam kis mütyüröket vagy képeslapokat. Kránitz Lajossal a haláláig jó barátságban voltam, Simorjai Emesével a mai napig tartom a kapcsolatot. Persze voltak konfliktusok amiatt, hogy egyszer csak az egész Dallas egy kicsit ránk telepedett.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Ez miért volt baj?

Nem nagyon tudtunk mellette más munkát elvállalni. Igaz, a gyártásvezetőnek sem volt könnyű, hiszen nem létezett más ehhez hasonlóan hosszú sorozat, és még az ősi technikával dolgoztunk. Három sáv volt: A, B és C. A C sávot lefoglalta a tömeg, a zörejek vagy az úgynevezett nemzetközi hangok, az A-B a színész sávja volt. Igyekezni kellett minél inkább összehozni a színészeket. Tehát nagyon sokszor mindannyian, akik benne voltunk a jelenetben, ott toporogtunk a mikrofon előtt. Ez a kényelmetlenségek mellett azzal is járt, hogy összekovácsolódtunk. Aztán később, amikor bejött a digitális technika, és már mindenkit külön is lehetett venni, már a társaság sem volt annyit együtt. Nyilván emiatt is estünk szét. Mindenesetre a Dallas adott nekem rendszeres munkát, itt tanultam meg igazán szinkronizálni. Az alapokat ez a sorozat adta, a technikai rutint a Dallas-on keresztül tanultam meg.

Mennyit változott Patrick Duffy, mióta szinkronizálja?

Mindenki változik, ő is. Azt látom, hogy kicsit finomodott a játéka, visszafogottabb, még a dühkitöréseiben is. Egy idő után rájön az ember, hogy kevesebbel is ki lehet ugyanazt fejezni. Ez nyilván a korral jár. Amikor szinkronizálom, minden porcikámmal azt nézem, hogy ő mit csinál, milyen hanghordozással beszél. Amikor meglátom őt a képernyőn, ahogyan játszik és beszél, rögtön megyek vele. Ez teljesen független attól, hogy ő milyen volt tizenvalahány évvel ezelőtt.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Mit mondana, ha találkoznának?

"Helló, Patrick!" (mosolyog) Nagyon megszerettem őt. Azt gondolom, nemcsak a filmben ilyen, hanem a valóságban is. Nagyon tisztességes embernek tűnik. Láttam nagyon jónak is az Egyről a kettőre című sorozatban - angolul Step by Step volt a címe. Remek volt benne. És kiderült, hogy milyen jó humora és ritmusérzéke van.

Patrick Duffy az utóbbi néhány évben szerepelt egy nagyon népszerű napi szappanoperában, a Gazdagok és szépek-ben. Ön soha nem szeretett volna ilyenben részt venni?

Nem vágyom erre. Egyike vagyok azoknak, akik a Szomszédokban annak ellenére sem játszottak, hogy lett volna rá lehetőségük. Biztos, hogy óriási népszerűséget hozna. De én nézni sem szeretem ezeket - akkor miért vegyek részt bennük? Egy igazán színvonalas sorozat persze el tudna csábítani, vagy ha esetleg megélhetési problémáim adódnának. Azokat a főzős műsorokat sem szeretem, amelyekben színészek szerepelnek. Lett volna ilyenre is alkalmam - én magam nagyon jól főzök. Szarvas Józsi kollégám felhívott, hogy menjünk el főzni. De mondtam neki, hogy megfogadtam, nem megyek ilyen műsorba, úgyhogy nem is mentem.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Hogyha Patrick Duffy, Alec Baldwin és John Travolta egy filmben szerepelnének, melyik színészt szinkronizálná legszívesebben?

Baldwint meg Travoltát hihetetlen izgalmas szinkronizálni. Azok komoly szinkronfeladatok. Duffy sokkal egyszerűbb. Színészileg nem tornásztat meg igazán.

Colin Firth lehetne a negyedik a sorban az előbb említett három színész után. Mint annyi filmhez, A király beszédé-hez is készült két szinkronváltozat. Érdekes módon az elsőben Geoffrey Rushnak, a másodikban Firthnek adja a hangját.

Az első szinkron azért készült, hogy tengerentúli repülőjáratokon vetítsék. Abban Kőszegi Ákos volt Colin Firth, én megkaptam Geoffrey Rusht, aki kicsit idősebb nálam, bár a Panamai szabó-ban is én voltam a hangja, és az nagyon jól sikerült. Amire Oscar-díjat kapott, a Ragyogj!-ra, azt is én csináltam. Ebben ő ugyanúgy dadog, hebeg, mint A király beszédé-ben Colin Firth. Ha nagyon leegyszerűsítjük, akkor ő, most pedig Firth kapott Oscar-díjat a dadogásért. Szóval, megcsináltuk ezt az első változatot, és két-három hétre rá felhívtak, hogy a Budapest Film kiadná DVD-n, azt szeretnék, ha én lennék Colin Firth. Erre mondtam, hogy ezt már megcsináltuk, ők meg azt mondták, hogy nem, ők nem azt a változatot szeretnék. Hanem azt, hogy ha én csinálnám meg a királyi dadogást. Amikor a második változatot készítettük, az egyik nap végén még maradt egy kis időnk, és megkértem Földi Tamás szinkronrendezőt, egy jelenetet hadd csináljak meg úgy, hogy mindkét színész hangja én vagyok, de kizárólag saját, belső használatra. Így megvan nekem az a pillanat, amikor Geoffrey Rush először találkozik Colin Firthszel úgy, hogy mind a kettőnek én vagyok a hangja. Ha jönnek hozzám vendégségbe, és meg akarom lepni őket valamivel, akkor megmutatom, és sokáig nem is veszik észre, hogy magammal beszélgetek.

Colin Firth nyilatkozta, hogy a forgatások után sokszor benne maradt a dadogásban. Önnel nem volt ilyen?

Dehogynem, többször úgy maradtam. Nem tudtam kijönni a dadogásból. Emiatt sokszor újra kellett venni a jelenetet. Az ember olyankor annyira játssza a szerepet, hogy szinte beleragad.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A Gyilkos számok-ban és a New York-i helyszínelők-ben is nyomozót szinkronizál. Mennyire szereti az ilyen karaktereket?

Imádom, főleg a New York-it. A másikat is szerettem, de ezt jobban. Gary Sinise remek, kár, hogy most éppen szünetel a sorozat. A legutóbbi rész, amit forgattunk, olyan volt, mintha lezárták volna a szériát. Mindenki elköszönt mindenkitől, mint amikor a Dallas-ban Ray elment Párizsba, és mindenkitől elköszönt. Szóval nagyon szeretem, és olyan fantasztikus a képi világa és a ritmusa, hogy még tanulhatunk is belőle.

Számos rajzfilmben kölcsönzi a hangját különböző karaktereknek. Van kedvence?

Igen, a Túl a sövényen-ben én voltam a Teknős, aminek óriási sikere volt. Hernádi Judit mesélte egyszer, hogy találkozott Gálfi Lászlóval, akinek kilógott a zsebéből egy DVD. Kérdezte, hogy ez micsoda? Gálfi azt mondta: "Te, ezt még nem láttad? A Túl a sövényen. Ez a kedvencem!" Most is jön egy mozifilm, amelyben megint teknős leszek.

A Thomas, a gőzmozdony-ban ön a mesélő. Felismerik a hangját a kicsik?

Azt nagyon szeretem, a mai napig siker a gyerekek között. A szülők szoktak kérni tőlem névnapra, karácsonyra hanganyagot, hogy "Szia! Én vagyok Thomas, üdvözöllek Sodor szigetéről. Boldog névnapot!" Egyszer egy apuka odahozta a kisfiát, és megszólított. Azt mondta, ne haragudjak, de a kisfia kedvenc meséje a Thomas, és szeretne neki bemutatni. Bemutatkoztunk, én próbáltam thomasosan beszélni. Erre néz a kisfiú, és azt mondja, "Nem ő az!" Majd otthagyott.

Nem passzolt össze neki a kép meg a hang?

Igen, akkor még szakállam is volt, ijesztő is lehettem.