15-20 ezren lehettek a közmédia napján

Vágólapra másolva!
Körülbelül tizenöt-húszezren látogattak el szombaton az első alkalommal megrendezett, a közmédia napja elnevezésű rendezvényre a Millenáris Parkba.
Vágólapra másolva!

Legalább tizenötezren voltak a közmédia napja nevű rendezvényen a Millenáris Parkban, amelynek házigazdája D. Tóth Kriszta és Gundel Takács Gábor volt - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kommunikációs Igazgatósága.

A látogatók reggel tíz órától este hatig számos több program közül választhattak, este hét órától pedig a háromórás, teltházas Szimfonik Live 2.0 koncert zárta a napot. A közlemény szerint délelőtt elsősorban a kisgyermekes családok látogattak el a rendezvényre. Az MTVA szerint számos érdeklődőt vonzottak a Pollack Mihály téri Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum tárgyai, Wieber Mariann jelmeztervező munkái, valamint a 2012-ben felújított Süsü, illetve a Futrinka utca lakói.

A közmédia napján vendégként hazai képernyősök, színészek, műsorvezetők is megjelentek, ott volt Huszárik Kata, Bencze Ilona, a Béres család és Bodrogi Gyula, Eszenyi Enikő, Bangó Margit, Dolhai Attila, Szekeres Adrienn, a Csillagszemű táncegyüttes, Novák Péter, Herczku Ágnes, Szilágyi Áron, Monspart Sarolta, Fábry Sándor, Szőke András, Badár Sándor, Kun Miklós történész, Gereben Ágnes irodalomtörténész, Lackfi János és Szabó T. Anna költő.