Erdélyi Mónika a fájdalmasabb megoldás híve

Vágólapra másolva!
Erdélyi Mónika és Joshi Bharat, a délutáni talkshow-műfaj két ásza egy műsorban lesz hamarosan: előbbi szerint nem elég kenegetni a sebek felszínét, utóbbi pedig úgy látja, lesznek véleménykülönbségek kettejük közt.
Vágólapra másolva!

"Két ember vezeti a műsort. Nem egymás után, hanem közösen beszélgetünk emberekkel: benne van a lehetőség, hogy mi ketten konfrontálódunk is" - vélte Joshi Bharat a Mokka című műsorban. Egykori riválisával indul új műsora, erről itt írtunk korábban.

"Joshi lesz a békebíró, aki mindenkit nyugalomra int. Én azt az álláspontot képviselem, hogy ha azt akarjuk, hogy egy seb begyógyuljon, akkor meg kell nézni, mi van annak a mélyén, mert azzal, ha kenegetjük a felszínét, attól elmúlni nem fog. Én a kissé fájdalmasabb, bonyodalmasabb megoldás híve vagyok. Eddig is picit rámenősebb voltam" - kommentálta Erdélyi Mónika.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Tartották a kapcsolatot korábban is, így amikor az egykor a TV2-n dolgozó, majd egy évtizedet az RTL-en lehúzó Mónikát felhívta a TV2, akkor megörült, és arra gondolt, hogy "na végre!" Mindketten tudják, hogy mások: míg Joshi Bharat békésebb, Erdélyi Mónika kemény keresztkérdéseket ígér. A műsor indulási időpontja még nem ismert, mint az indiai sorselemző mondta, előbb összerakják, mert jó műsort szeretnének csinálni - remélhetőleg kevesebb büntetéssel.