Gyurmahernyóról és más különös lényekről is készül hazai animáció

Vágólapra másolva!
Legutóbbi ülésén öt új animációs film csaknem negyven millió forintos pályázati támogatásáról döntött a Médiatanács. Rófusz Ferenc, Oscar-díjas rendező a toppikról készít animációt, Szalai Györgyi filmje pedig Makovecz Imre munkásságának állít emléket.
Vágólapra másolva!

A Médiatanács 2012 elején hirdette meg Magyar Média Mecenatúra programja keretében az animációs filmek gyártását támogató Macskássy Gyula pályázatát. A kiírás idén háromfordulós és összesen 120 milliós keretösszeg áll rendelkezésre az animációs filmek készítésére. A most lezárult első fordulóban a Médiatanács öt pályázó filmterveinek megvalósítását támogatta összesen 37,2 millió forinttal - közölte az NMHH.

Rófusz Ferenc, Oscar-díjas rendező A Toppik című animációs filmterve különleges lényekről szól, olyanokról, akik játékokat gyártanak és a világ összes ünnepén ezekkel szereznek örömet. Szalai Györgyi játék- és dokumentumfilm rendező ezúttal animációs film készítésére nyert támogatást. A Templomépítő az organikus építészet mestere, Makovecz Imre előtt tiszteleg. A támogatott animációs filmtervek között van Kovács Márton Bab Berci köve című munkája, amely Lázár Ervin meseregényének, a Bab Berci kalandjai-nak egyik epizódját dolgozza fel. Varga Csaba Bojtorján történetei címmel készít rajzfilmsorozatot, Kapitány Frigyes, az Amiről senki sem mesél című animációja pedig egy hős gyurmahernyó kalandjait meséli el.

Az elkészült filmeket először a közszolgálati csatornák képernyőjén mutatják majd be.