A Nemzeti Filmalappal társul az HBO

Andy Vajna, Széll Kálmán Alapítvány,  Hogyan tovább Magyarország?, Orbán Viktor
Vágólapra másolva!
A magyar HBO és a Magyar Nemzeti Filmalap hosszú távú együttműködésbe kezdett, dokumentumfilmeket fognak közösen készíteni.
Vágólapra másolva!

A megállapodás értelmében az HBO és a Nemzeti Filmalap több magyar dokumentumfilmet fog készíteni, melyeket közösen finanszíroz. Ezek közül az első az erdélyi kis településen játszódó Szerelem patak, melynek középpontjában a több mint nyolcvanéves özvegy, Dénes áll, aki a falubeli hölgyeknél keres új szerelmi és szexuális kalandokat. A film rendezője Sós Ágnes, aki korábban a Láthatatlan húrok - A tehetséges Pusker nővérek című dokumentumfilmen már dolgozott együtt az HBO-val.

HBO

Sós Ágnes tavaly, a Magyar Filmkritikusok Díjának átvételekor

A mostani együttműködésről Andy Vajna, a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos így nyilatkozott: "A társfinanszírozás lehetővé teszi, hogy a Szerelem patak és az azt követő közösen készülő dokumentumfilmek mind moziban, mind a televízióban bemutatásra kerüljenek. Így jutnak el ezek a filmek a legszélesebb közönséghez". "Célunk az olyan minőségi filmek támogatása, amelyek vonzók lesznek a magyar nézők számára, és nemzetközi téren is megállják a helyüket" - tette hozzá Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója.