Lehet kannibalizmus a TV2-csoporton belül is

Vágólapra másolva!
Kiss Péter, a TV2 programigazgatója nem bánja, ha a csatornától is elvesz nézőket a SuperTv2- feltéve, ha máshonnan is áramlanak oda tévézők. Mint mondta, optimális esetben akár 2013-ban is lehet új tévéje a cégnek, a 2012 novemberében rajtoló SuperTV2 mellett.
Vágólapra másolva!

"Biztosan lesz a csoporton belül kannibalizmus, de a programstruktúrák annyira egymásra fognak épülni, hogy inkább megpróbáljuk a nézőket csoporton belül tartani. Tehát még mindig jobb, ha mi kannibalizáljuk magunkat, mintha mások. Biztosak vagyunk abban is, hogy el fogunk tudni venni nézőket a piacról is. Sokat beszélgetünk erről pro és kontra: felmerül, hogy ezzel a csatornáról való elkapcsolásra bíztatunk, de az emberek úgyis hajlamosak reklámbreakben szörfölni, és akkor már jobb, ha én mondhatom meg, hogy hol találnak egy remek műsort. Ha saját csoporton belül áramlanak a nézők, azt egyáltalán nem bánjuk" - nyilatkozta Kiss Péter a Médiapiac műsorában a Jazzy rádión.

A SuperTV2-t három éven belül a közepes nagyságú csatornák élvonalában szeretnék vinni, oda, ahol most a Cool TV, a Viasat3 és a Film+ tanyázik. "A nagy massza, az 1-2 százalékos csatornák ligájából szerintem viszonylag hamar át fogunk lépni, és a 4-6 százalékosok között fogjuk magunkat találni. A három éves stratégiában pedig vannak olyan elemek és opciók, amelyek szerint akár már jövőre is tudunk új csatornát indítani" - tette hozzá.