Rúzsa Magdi nővérét hazaküldte a TV2

Vágólapra másolva!
Nem kellett Rúzsa Annamária az október 12-én, pénteken indult Voice-ba. A mesterek közül eddig Caramel a legnépszerűbb.
Vágólapra másolva!

Nem fog akkora zenei karriert befutni Rúzsa Annamária, mint húga, a Megasztár egykori nyertese, legalábbis nem a TV2-n, és nem idén kezdi el. Magdi testvére is fellépett a Voice első castingnapján, de a zsűritagok hosszan hezitáltak, közülük egyik sem fordult meg, azaz nem választotta ki magának csak a hangja alapján (ebben a formátumban ha egy énekes meggyőző, és több mester is megnyomja a gombot, majd a színpad felé fordul, akkor a jövevény választhat a benne bízó zsűritagok közül).

Nála jobban járt Mohamed Fatima, a Fekete vonat korábbi énekesnője, aki tíz éve volt ismert énekesnő itthon: az időközben 68 kilótól megszabadult nő (képet róla itt talál) nagyjából két másodperc után nyerte el egy másik Megasztár-győztes bizalmát, ugyanis Caramel rekordidő alatt megfordult. Nem csoda, az ő dalával rukkolt elő a félig afrikai visszatérő, aki reménykedhet zenei karrierje feltámadásában.

Forrás: tv2

A TV2 hallatlan önfegyelemről tett tanúbizonyságot azzal, hogy nem szórta tele a műsort reklámmal, egy hosszabb szünet volt csak a másfél órás show alatt, nagyjából a harmadánál, illetve a kétharmadánál csúszott be egy magányos, félperces, kiemelt szpot, ami még kibírható. Korábban a végtelenített Megasztár-ok nemcsak azért voltak fárasztóak, mert éjfélig mentek, hosszan hömpölyögve, hanem azért is, mert a bruttó három és fél órából egy óra reklám volt, ráadásul minden fellépő aznapi előadását bejátszották hatszor.

A show közönségének nem mindig őszinte és nem elég zajos ovációjával azonban csinálni kell valamit, esetleg beültetni családtagokat, barátokat a statiszták helyett. Sürgősen el kell gondolkodni azon, hogy mi szükség az olvashatatlan, zavaró, így tökéletesen értelmetlen, váratlanul felbukkanó Twitter-üzenetekre a képernyő jobb alsó részén. Elvonja a figyelmet, és ha épp olvasható rajta a szöveg, akkor sem túl épületes, úgyhogy az ilyesfajta interaktivitást nem kell erőltetni.

Forrás: tv2

A mesterek eddig jól működtek együtt, a fellépőket pedig jó volt hallgatni - és külön jó, hogy ezúttal nem voltak szánalmas alakok, esetleg ötezer forintért becsábított, önmegalázásra hajlamos, reménytelen figurák, mint egykor volt Mr. Bikicsunáj. Még az elején van a Voice: Szabó Kimmel Tamás nem lazult el, de ha csak feleannyit hoz a későbbiekben, mint a Made in Hungáriá-ban, akkor nem lesz vele gond, és nem fogja hiányolni senki a Tilla-Liptai kettőst. Egy műsorvezetőnek különben sem kell nagyon sziporkáznia, hacsak nem akarja ellopni a show-t a fellépők elől.

Ikerlányok is színesítették az estét, az egyik Somló Tamáshoz, a másik Mező Misihez került. A mesterek közül Caramel volt a legnépszerűbb, hárman választották. Az első adás után két énekese van Malek Andreának és az LGT tagjának, a Magna Cum Laude frontembere pedig egy lányt tudott elcsábítani csapatába - folytatás jövő pénteken, remélhetőleg kevesebb Twitter-bejegyzéssel a képernyőn.

Forrás: tv2

Forrás: tv2

Forrás: tv2

Forrás: tv2

Mit gondol a műsorról? Kit szeret, ki idegesítette? Írja meg nekünk!