Oláh Gergő az X-Faktorért eldobta a gereblyét

Oláh Gergő, interjú, X-faktor
Vágólapra másolva!
Oláh Gergő már a válogatás során lenyűgözte a közönséget és a mentorokat, mikor Stevie Wonder egy dalával színpadra állt. A közmunkásként dolgozó salgótarjáni fiú óriási lehetőségként tekint az X-Faktor-ra. Felesége és két gyereke várja haza, de ő még maradna Pesten - és nem bánja, hogy egy barátja nevezett helyette.
Vágólapra másolva!

"A tehetségkutatóba nem én jelentkeztem, hanem az egyik barátom regisztrált a nevemben. Mikor megtudtam, hogy résztvevő vagyok az idei X-Faktor-ban, nagyon sok mindent át kellett gondolnom. Feltettem magamnak a kérdést, hogy kell-e ez nekem, és vagyok-e annyira tehetséges, hogy ilyen rangos műsorban szerepeljek a tévében. Eldöntöttem, hogy elmegyek a válogatásra, mert ez hatalmas nagy lehetőség arra, hogy új életet tudjak kezdeni, illetve új életet tudjak teremteni magamnak és a családomnak"- mesélte az [origo]-nak.

Fotó: Rostás Bianka

Felesége és két kisgyermeke otthonról követi nyomon a versenyt, s mivel csak ritkán tud hazamenni hozzájuk, nagyon hiányoznak egymásnak. Házasságuk miatt nem aggódik, be szeretné bizonyítani, hogy nem minden kapcsolatot tesz tönkre a távolság és a hirtelen jött siker. Maximális támogatást kap a rokonoktól és az ismerősöktől, de elsősorban nem neki van szüksége segítségre, hanem családjának: "Az egész család lázban ég, mindenki drukkol nekem és izgulnak értem a tévé előtt, s ez olyan hihetetlenül csodás érzés számomra, amit még sosem tapasztaltam. Nagyon örülök annak is, hogy összefogtak az ismerősök, és segítenek otthon Nikinek. Most neki a legnehezebb, hisz egyedül maradt a két kisgyerekkel. Borzasztó nehéz ez az időszak mindannyiunk számára, de tudjuk, hogy a jövőnk szempontjából ezt túl kell élnünk. Mindezt értük teszem, hisz ők a legfontosabbak számomra, szeretnék a jövőben mindent megadni nekik."

Úgy látja, olyan dolog jött el az életében, amire rengetegen várnak, ezért mindent megtesz azért, hogy éljen a kapott lehetőséggel. Edzőterembe jár, éjjel-nappal szövegeket tanul, és az órarendi próbákon kívül éjszakába nyúlóan gyakorol a próbateremben. "Az a pillanat jött el, mikor jó időben vagyok jó helyen. Azt érzem, hogy itt van a helyem és egy olyan valami kezdődik, amiről álmodni sem mertem. Hatalmas élmény volt, mikor először bementem a próbaterembe és találkoztam Kocsit Tibivel. Odalépett hozzám, adott két puszit, gratulált és megdicsért, hogy milyen jól énekelek. Akkora elismerés számomra, hogy egy korábbi győztes így gondol rám és odajön hozzám, amit még soha életemben nem éreztem."

Fotó: Szabó Balázs [origo]

Mentora, Geszti Péter, a válogatáson azt mondta neki, dobja el a gereblyét és koncentráljon az éneklésre. A X-Faktor döntőse így is tett, a közmunkát abbahagyta a műsor miatt, s maximálisan céljai elérésére koncentrál. "Ha az ember valami változást akar elérni, azért muszáj tennie. Én most fogok igazán tenni valamit magamért, erősen elhatároztam, hogy végig fogom csinálni"- tette hozzá.

"Mikor a táborban beszélgettünk a többiekkel, hogy ki kit szeretne mentornak, azt válaszoltam, hogy én mind a négyet. Nekem mindannyian nagyon szimpatikusak, és mind a néggyel hatalmas élmény lenne együtt dolgozni. Olyan szakmai tevékenységük van és annyira felnézek rájuk, hogy már beszélgetni is megtiszteltetés velük. Valahol mégis Geszti Pétert vártam, s mikor kiderült, hogy ő lesz a mentorom, óriási örömöt éreztem"- emlékezett.

Fotó: Rostás Bianka

Tisztában van azzal, hogy ez egy verseny, és minél kevesebben lesznek az élő show-ban, annál inkább kialakul a versenyszellem a többiekben is: "Eljön az idő, mikor mindenki csak magával, a saját előrejutásával fog foglalkozni, de ez így természetes. Nagyon jól megvagyunk, mindannyian sokat készülünk és úgy állunk az X-Faktor-hoz, mintha a leghatalmasabb dolog lenne az életünkben, hogy eljutottunk idáig. És ez így is van, én így élem meg mindenképp."