Ő lehet a tévés Eddie Murphy

Brandon T. Jackson
Vágólapra másolva!
A CBS a Beverly Hills-i zsaru című film sorozattervén dolgozik: elképzelhető, hogy Brandon T. Jackson kapja a főszerepet.
Vágólapra másolva!

Mint korábban az [origo] is megírta, az amerikai CBS a Beverly Hills-i zsaru című film sorozattervén, annak egyfajta folytatásán dolgozik: a comingsoon.net szerint Brandon T. Jackson (a képen) kapta meg a főszerepet. A szériában ő az egykori Axel Foley fiát alakítaná, de Eddie Murphy is feltűnne vendégszerepben - a sztori azonban már nem róla szólna elsősorban.

Nyomozós, részenként 40-42 perces, humort is tartalmazó sorozatot terveznek, a gyártó a Sony Pictures Television, a kreátor pedig Shawn Ryan, aki a Kemény zsaruk című sorozat miatt lehet ismerős.

Forrás: AFP/Getty Images/Alberto E. Rodriguez