A Viasat3-on november 9-én indul a Két pasi - meg egy kicsi kilencedik évadja, amelyben már Ashton Kutcher helyettesíti Charlie Sheent. A premier alkalmából felidézzük a vígjátéksorozat történtét, és több kérdésre megpróbálunk választ adni. Honnan kapta a nevét Charlie Harper? A zongorán valóban Charlie Sheen játszik? Miért írták az egyik epizódot a Helyszínelők szerzői? Cikkünkből kiderül.

November 9-től végre a magyar nézők is láthatják a Két pasi - meg egy kicsi kilencedik szezonját, amely az Egyesült Államokban már véget is ért májusban - odakint már a tizedik etapból is lement pár rész, amely eddig hozta a kilencedik évad végére kialakult 11-13 milliós nézőszámot. Az utóbbi évek legjobb nézettségét - 28,74 millió kíváncsi nézőt - azonban éppen a hozzánk most érkező epizód szállította, amelyben a korábbi főszereplőt, Charlie Sheent Ashton Kutcher váltja. Akit egy kicsit is érdekel a sorozat, az biztosan hallott már eleget arról, hogy Sheent milyen körülmények között rúgták ki, ha azt viszont nem szeretné tudni, hogy a történet szerint miként történik a váltás, akkor ugorja át a következő bekezdést.

CBS

Ashton Kutcher karaktere, a milliárdos Walden Schmidt azután tűnik fel, hogy kiderül, Charlie Harper meghalt Párizsban, ahol Rose-zal töltötte a hétvégét. A férfi megveszi a Harper-házat, de jóban lesz Alannel, így megengedi neki, hogy ott maradjon Jake-kel - vagyis a szerepek nem sokat változnak, és Schmidt is hasonló figura, mint Harper: Alannel való megismerkedésükkor például elmennek csajozni, de végül mindkét nő Schmidt ágyában köt ki. Azt még a kirúgott Sheen is elismerte, hogy Kutcher jó választás volt - Harper temetésén pedig kifejezetten jól szórakozott -, és a beugró sem járt rosszul a szereppel, hisz epizódonkénti 700 ezer dolláros gázsijával napjaink legjobban kereső tévés színészévé avanzsált.

A főhős az alkotó volt kollégájának köszönheti nevét

A Két pasi - meg egy kicsi-t 2003 szeptemberében indította el Chuck Lorre, akinek nevéhez addigra már olyan sorozatok fűződtek, mint a Roseanne, a Cybill vagy a Dharma és Greg - azóta pedig az Agymenők-et és a Mike és Molly-t is láthattuk tőle. Korábbi munkáira visszautal például, hogy a Két pasi - megy egy kicsi eredeti főhőse, Charlie Harper a Dharma és Greg nyomán kapta a nevét, ott segítette Lorre munkáját egy Charlie Harper Yates nevű vágó.

Lorre aztán nemcsak írója, producere és alkalmi rendezője lett a Két pasi - meg egy kicsi-nek, de ő írta a fülbemászó főcímdalt is - melyet a nyitó képsorral és a közhiedelemmel ellentétben nem a sorozat színészei adnak elő, ők csak tátognak a szövegre. Helyettük stúdiózenészek énekelnek (akik egyike a sokat foglalkoztatott Elizabeth Daily), ahogyan Charlie Sheen helyett is egy Grant Geissman nevű zongorista játszik - a színész egy hangtalan billentyűzeten imitálja a zenélést, miközben a színfalak mögött Geissman játssza fel a számot. Dennis C. Brownnal együtt ő írja egyébként azokat a reklámdalokat is, amelyeket a szerepe szerint Charlie szerzett.

Forrás: CBS

Az első nyolc évad középpontjában ugyanis - ki ne tudná - egy milliomos playboy áll, aki néha komponál egy-egy betétdalt valami reklámhoz, de leginkább csak csajozik és vedel (nem feltétlenül ebben a sorrendben), miközben próbál mit kezdeni a vele lakó lúzer öccsével, Alannel és annak fiával, Jake-kel. A főszerepet Charlie Sheen játszotta, öccsét pedig Jon Cryer, aki a valóságban egyébként öt hónappal idősebb kollégájánál - mindketten 1965-ben születtek, de Cryer áprilisban, Sheen pedig szeptemberben.

Duójukat a Jake-et játszó Angus T. Jones egészíti ki, aki tízéves volt, amikor a sorozat indult, így a kamerák előtt nőtt fel, és vált kövér kisgyerekből olyan jóképű fiatal sráccá, akit még Hannah Montana egykori alakítója is megkörnyékez. Fontos karakter még a Berta nevű házvezetőnő, akit először csak néha fel-felbukkanó szereplőként vettek be az alkotók, de aztán egy felmérés során kiderült, hogy ő a nézők egyik kedvence, így a második évadtól kezdve folyamatosan alkalmazták. 

Önmagukat játszó vendégsztárok, a Helyszínelők látogatása

Az évek során rengeteg vendégszereplő is megfordult a sorozatban, akik közül többen önmagukat alakították: a második szezon első epizódjában például Charlie egy pókerpartin vesz részt Sean Pennel, Harry Dean Stantonnal és Elvis Costellóval, akik mind a saját nevükön és karakterükkel jelennek meg, csak épp a fiktív Harper barátaiként. A kilencedik és tizedik szezonra is jutott pár hasonló cameo, a történet szerint Gary Busey például Schmidt szobatársa volt egy szanatóriumban, Michael Bolton pedig az egyik barátja.

Mások nem önmagukként, hanem kisebb szerepekben jelentek meg: a Született feleségek Susanje, Teri Hatcher Jake nagynénjét, Judith testvérét játszotta az egyik epizódban, Enrique Iglesias ácsot alakított, az NCIS: Los Angeles sztárja, Chris O'Donnell pedig Charlie egyik volt barátnőjeként bukkant fel, aki időközben férfivá operáltatta magát. Közben Charlie Sheen egész rokonsága is megfordult a sorozatban: volt felesége, Denise Richards és lánya együtt szerepeltek (Charlie egyik volt barátnőjét, illetve annak lányát alakították), Sheen testvére, Emilio Estevez a főhős egy régi barátjaként jelent meg, apja, Martin Sheen pedig Rose édesapját játszotta.

viasat3

Az egyik legérdekesebb cameóra azonban valószínűleg csak a Helyszínelők elvakult rajongói figyeltek fel: a Senki nem mondta, hogy a halat ne tartsam a szekrényben (Fish in a Drawer) című részben Charlie anyja esküvői fogadást tart fia házában, és a vendégek közt feltűnik George Eads is, aki Nick Stokest játssza a Helyszínelők-ben. Később kiderül, hogy egy belső poénról van szó, hisz az események olyan fordulatot vesznek, amilyet egy vígjátéksorozattól nemigen várnánk: Charlie újdonsült nevelőapját, Teddyt holtan találják az ágyban, így a házat ellepik a rendőrségi helyszínelők.  

Szó sincs persze véletlenről, hiszen az ominózus epizódot a Helyszínelők házi szerzői írták, akiknek Chuck Lorre vetette fel az ötletet - úgy gondolta, érdekes lenne, ha a CBS két sikersorozatának írói egy kis időre helyet cserélnének. A két széria műfaji különbözősége miatt a Helyszínelők producere, Carol Mendelsohn először konkrétan "hülyeség"-nek bélyegezte az ötletet, hosszas mérlegelés után ment csak bele. Utána a Két pasi - meg egy kicsi írói is elkészíthették a Helyszínelők egyik részét (ez volt a Két és fél halál / Two and a Half Deaths), melyben egy villanás erejéig Charlie Sheen, Jon Cryer és Angus T. Jones is feltűnik.

Talán ez az attitűd - az alkotók öniróniája - is hozzájárult a Két pasi - meg egy kicsi óriási sikeréhez, a remek nézettségi számok mellett ahhoz, hogy Magyarországgal együtt már több mint hatvan ország vette át a sorozatot.