Újabb színészcsere a Barátok köztben

Kiss Péter Balázs a Barátok köztben
Vágólapra másolva!
Barna Zsombor távozott a sorozatból, mivel a Színház- és Filmművészeti Egyetemen folytatja tovább tanulmányait. A karakterét eztán Kiss Péter Balázs alakítja. November 9-én lesz először képernyőn.
Vágólapra másolva!

Ma, november 9-én debütál Kiss Péter Balázs a Barátok közt-ben, Barna Zsombor karakterét veszi át, tudta meg az [origo] a produkciótól. Barna Zsombor a Színház- és Filmművészeti Egyetemen folytatja tovább tanulmányait. Nem ritka az efféle húzás a hosszú évekig hömpölygő szappanoperákban, ugyanis egy kevésbé használt, lehetőségeket rejtő karaktert még nem kell feltétlenül lecserélni azért, mert a színész nem ér rá többet vagy nem tudott megegyezni a gázsiról (jelen esetben másról van szó).

Forrás: baratok.hu

"Nem egyszerű feladat átvenni valakinek a helyét. Egy olyan szerepet, amit már megszerettek a nézők, és a jövőben valaki más alakítja. A sorozat készítői nem várták el, hogy ugyanazt csináljam, mint korábban Zsombor, hiszen azt nem is lehet, de ugyanakkor nagyon fontos, hogy a már megszokott Petit képes legyek megőrizni. Nem érzem magam versenyhelyzetben Barna Zsomborral szemben, nem az a célom, hogy jobb Peti legyek nála, hanem, hogy megszeressenek, így bevallom őszintén, nagyon izgulok, hogy elfogadnak-e majd a nézők" - mondta a Blikk megkeresésére Kiss Péter Balázs, akinek már van némi színpadi gyakorlata.