Tovább tart az X-faktoros átok

sztárok, Világsztárok az X-Faktorban, Like
Vágólapra másolva!
A harmadik magyar szériában sem jutott a legjobb öt közé csapat, azaz sokkal könnyebb helyzetben van az a mentor, akinek szólistákat kell felkészítenie. Kilenc csapat indult a három évadban, a legjobb helyezése a Rocktenorsnak volt, a hatodik lett 2011-ben.
Vágólapra másolva!

A briteknél, ahol most hömpölyög a kilencedik szezon, nyolc évadnak kellett lemennie az X Factor-ból, hogy végre csapat nyerhessen, addig ugyanis szólisták futottak be - 2011 decemberében viszont a Little Mix nyert, egy négytagú lányformáció, azaz ezzel az erővel akár a szép magyaros nevű Like triója is ott lehetett volna a végén nálunk. A korábbi években a briteknél ugyanakkor nem volt egyértelmű, hogy nem nyerhet csapat, mert 2004-ben és 2008-ban sem hiányzott sok, akkor másodiknak ért be a G4 és az LJS.

A magyar X-Faktor-ból, mint sokan tudják, épp a harmadik évad megy, és ugyan van még egy hónap a végéig, már nincs csapat a mezőnyben. Felkészítőjük, a három kollektívát is elvesztő Nagy Feró gyakorlatilag szabadidő-milliomos lett, nem kell hétköznaponként a fiatalok lelkét ápolgatnia, rekedtes hangon bizonygatni nekik, hogy "de, jó lesz az a szám, bízzál már benne!" Először a nem túl szerethető kiállású és nyilatkozataikban sem túl rokonszenves PJZ esett ki Lass Bea ellenében, utána való héten pedig már csomagolt is a Spirit - pár napra rá, hogy a szerencsétlen tagok az összetartozás jeleként közös tetoválást rakattak magukra. Feró eztán kétszer megúszta, mert Lass Bea és Fehér Zoltán vette a kalapját, de a hatodik héten már nem volt irgalom, a Like (alábbi képen) is kihullott, azaz tovább tart az X-faktoros átok.

Forrás: rtlklub.hu

Az első évadnál még nem volt egyértelmű az elején, hogy a közönség nehezebben azonosul egy énekegyüttessel, többtagú formációval, mint egy szólistával, hiszen sokan rajonganak zenekarokért is. Ennek ellenére a már elfeledett Mimi és Gergő azonmód kiesett az első X-Faktor-ból, a sokat sztárolt Summer Sisters pedig a harmadik adásban pottyant ki. Azaz, 15 nappal az élő show indulása után Malek Miklós elveszette indulói kétharmadát, ráadásul a Non Stop sem ért oda a végére, mert kiesett az ötödik héten. Onnantól kezdve Maleknak annyi dolga volt, hogy néha mondjon két szót a Fókusz-nak, majd beüljön szombat este a stúdióba.

A második évad sem hozott fordulatot ebből a szempontból, de ekkor már Geszti Péter próbálkozhatott azzal, hogy bevigyen egy csapatot a döntőbe. Nem sikerült, mert az Ikrek a harmadik héten estek ki, az Apollo 23 egy hétre rá csomagolt, és ment haza, majd a hetedik héten a Rocktenorsnak mondott vigasztaló szavakat Ördög Nóra.

rtlklub.sajtoklub.tv

A legjobb ötbe sem jutott csapat tehát sem 2011-ben, sem 2012-ben - mert idén még hatan vannak versenyben. A még állva marad mezőnyből az utolsó két helyen eddig Stone fordult meg (kétszer is sikerrel vette a párbajt), illetve Szabó Dávidnál rezgett a léc. Akárki is nyeri, biztosan szólóban kapja majd a fődíjat, mert a jelek szerint az itthoni show-kban induló csapatok vagy nem voltak elég izgalmasak, elég jók, vagy az egyszeri szavazót jobban érdekel egy-egy ember, és a mögötte lévő történet, mint egy komplett énekegyüttes. Csapatokkal elbukott tehát Malek, Geszti, Feró - kérdés, ki kapja majd őket jövőre, és milyen trükköt vet be. Mert az, hogy a Beatrice frontembere minden héten elmondta, hogy "soha ilyen jó csapatok nem voltak a műsorban", láthatóan nem jött be.

Olvasnivaló: Az RTL3 már nem tévécsatorna lesz