Kilenc hónap kudarca a Discovery és a Digi TV közti csetepaté

Vágólapra másolva!
Kitette kínálatából a Digi TV a Discovery Channelt, a Discovery Science-t és a Worldöt. Katarzyna Kieli, a Discovery Networks CEEMEA elnök-vezérigazgatója az [origo] megkeresésére elmondta, hogy február óta próbálnak megegyezni, még élő szerződésük van Digivel, és állítja, hogy nem kérték a terjesztési díjak emelését.
Vágólapra másolva!

A Digi TV szakított a Discovery-csatornákkal, helyettük saját, Digi Life és Digi World tévéit tette be kínálatába. Egy közleményben arra utaltak, hogy árat kellett volna emelniük a Discovery Channel és társtévéi miatt, a kitett médiacég pedig honlapot indított, hogy összegyűjtse a felháborodott tévézőket. Az [origo] a Discovery Networks CEEMEA elnök-vezérigazgatóját kérdezte.

Katarzyna Kieli kérdésünkre elmondta, hogy 2012. november 30-ig van élő szerződésük a Digivel. "Hangsúlyozzuk, hogy idén február óra törekszünk a szerződés meghosszabbítására, de a Digi minden erre vonatkozó ajánlatunkat elutasította, noha a tárgyalások alatt egyszer sem kértük a díjak emelését."

Hogy mennyibe kerül a Discovery Channel háztartásonként vagy mennyi az ára csomagban, több kis természettudományos csatornával, arra kitérő választ adott. "Ez üzleti titoknak minősülő szerződéses információ. Annyit mondhatunk, hogy a Discovery Networks globális médiavállalathoz képest nagyon lokálisan kezeli a díjakat. Tizenöt éve kezdtük meg magyarországi munkánkat, és az ajánlatunk jól illeszkedik a magyar piaci viszonyokhoz és a nézők elvárásaihoz is."

A vezérigazgató a Digi lépését az élő szerződés előre megfontolt, egyoldalú megszegésének tekintik. "Ahogy azt korábban is jeleztük, a szerződésünk november 30-ig érvényes, a Digi november 20-án megszüntette a rendkívül népszerű Discovery Channel sugárzását a nézők előzetes figyelmeztetése nélkül. Egy biztos: a Digi előfizetői ezreit fosztotta meg a legnézettebb ismeretterjesztő csatorna, a Discovery Channel díjnyertes műsoraitól. A www.discoverybaratai.com oldalon és a csatorna Facebook-oldalán tapasztalt visszajelzésekből ítélve a Digi nem nyert magának újabb rajongókat döntésével" - nyilatkozta.

Korábban a Digi leépített már több Viacom-csatornát, így előfizetői kábelen már nem láthatják a VIVA-t, a Comedy Centralt, a Nickelodeont vagy az MTV Hungaryt. A Digi azonban nem csak elvesz, hanem ad is, mert portfóliója 2012 novemberében hat csatornával bővült: jött a DIGI Film (ez decembertől külön fizetős, havi 300 forint lesz), DIGI Life, a DIGI World, a History, a SuperTV2 és a Viasat Nature/History HD.