Újabb feljelentés a Szezám utca színésze ellen

elmo, szezám utca
Vágólapra másolva!
Egy 29 éves férfi jelentette fel ezúttal Kevin Clash-t, kiskorú megrontása miatt. A volt modell szerint ő csak 16 éves volt, amikor a színész felhívta lakására.
Vágólapra másolva!

John Doe álnéven tett feljelentést egy 29 éves férfi Kevin Clash ellen: a sértett szerint a Szezám utca Elmójának hangját adó színész szexuálisan kihasználta őt, amikor 16 éves volt. A John Doe nevet az Egyesült Államokban azon emberek - vagy épp holttestek - esetében használják, akik származása, neve nem bizonyítható.

A feljelentő ügyvédje szerint megbízója középiskolásként költözött New Yorkba 13 évvel ezelőtt, modellként helyezkedett el, és egy internetes meleg csetoldalon ismerkedett össze a színésszel. Pár napig írogattak egymásnak, majd Clash felhívta magához a 16 éves fiút, akivel nemi kapcsolatot is kialakított.

Nem ez az első ilyen eset. Két héttel ezelőtt egy most huszonhárom éves férfi azt állította, tizenhat éves volt, amikor az Elmónak hangot adó színész, Kevin Clash szexuális kapcsolatot létesített vele. Utóbbi nem is tagadta, hogy korábban kapcsolatban állt a férfival, de az ő verziója szerint az állítólagos sértett már nagykorú volt az affér idején. "Volt vele kapcsolatom, de minden két felelős felnőtt között történt. Mély szomorúsággal vettem tudomásul, hogy olyasmivé akarja változtatni ezt a dolgot, ami sosem volt" - mondta a színész a TMZ-nek.