Saját fészkükbe piszkító tévésztárok

Angus T. Jones
Vágólapra másolva!
Nem Alekoszunk az egyetlen, aki az őt felkaroló csatorna ellen fordult, nemzetközi viszonylatban is bőven találkozhatunk hasonló figurákkal: legutóbb éppen a Két pasi - meg egy kicsi Jake-je, Angus T. Jones okozott botrányt - ahogy korábban kollégája, Charlie Sheen is. Más produkcióknak is akadtak már azonban balhés közreműködői, akik inkább beleharaptak a kézbe, amely addig etette őket.
Vágólapra másolva!

Az egyre tovább gyűrűdző ügy részleteiről többször beszámoltunk már: a Két pasi - meg egy kicsi Jake-je, Angus T. Jones egy videóban "szenny"-nek nevezte a vígjátéksorozatot, és arra kérte a nézőket, hogy ne kövessék figyelemmel. Mindezt úgy, hogy közben heti 300 ezer dollárt vesz fel munkájáért, ami egy tizenkilenc éves srácnak egyáltalán nem rossz fizetés, sőt. Nyilatkozata nyilvánosságra kerülésekor persze egyből bocsánatot kért, a szériát adó CBS elnöke, Les Moonves azonban egyáltalán nem hatódott meg ezen, a következő héten is azt mondta, az ügy még nincs megoldva.

Forrás: Frazer Harrison / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

A producerek könnyen kirúghatják Jonest, hisz egyrészt a jelenleg futó évad végén amúgy is lejár a szerződése, másrészt története is pont olyan szakaszban tart, hogy már eleve kevesebbet látják a nézők - nem lenne tehát nehéz végleg eltávolítani. Ha a színész odafigyelt volna korábbi kollégája, Charlie Sheen botrányaira (melyekről rengeteget cikkeztünk a maga idejében), akkor igazán tudhatná: nincs olyan színész, aki nem helyettesíthető. A forgatókönyvírók még az abszolút főszereplőnek számító Sheent is ki tudták iktatni, hogy Ashton Kutcher karakterét hozzák be helyette - és még csak jelentős nézőtábort sem veszítettek.

Persze nem a Két pasi - meg egy kicsi az egyetlen produkció - és a CBS sem az egyetlen csatorna -, amelynek meg kellett már küzdenie hasonlóval. Hogy a sztárok látszólag egyre gyakrabban fordulnak saját műsoruk vagy tévéadójuk ellen, annak valószínűleg egyetlen oka van, mégpedig a közösségi média rohamos terjedése. A képernyősök a mobiltelefonon rögzített videók, a Twitter vagy a Facebook terjedésével közvetlenül elérhetik rajongóikat, aminek nem mindig lesz jó vége. Könnyen előfordulhat, hogy az adott sztár tökrészegen leül a gép elé, meggondolatlanul kiírja magából nemtetszését - és mire kijózanodik, az ominózus kirohanást nemcsak több százezer híve látta, de már az országos és a nemzetközi média is felkapta.

Chevy Chase sem bírta a saját sorozatát

Hasonlóképp Angus T. Joneshoz, Chevy Chase is többször fikázta vígjátéksorozatát, a Balfékek-et, majd a negyedik évad közepén ott is hagyta a produkciót. Először Dan Harmon producernek címzett egy hangüzenetet - amely persze azonnal kikerült az internetre -, majd az újságíróknak is kifejtette a véleményét. "Kreatív problémáim vannak ezzel a sorozattal. Mindig is voltak", illetve "Ki nem állhatom a szitkomokat" - mondta többek között.

NBC

Mandy Patinkin szerint a Gyilkos elmék túl sötét volt

Mandy Patinkin annak idején hasonló kreatív nézetkülönbségek miatt hagyta ott a Gyilkos elmék-et, szerepét Joe Mantegna vette át. Más kérdés, hogy ő olyan szempontból korrektebb volt, mint Chase, hogy csak a távozása után mondta el véleményét a krimisorozatról. Mint kiderült, egyáltalán nem volt ínyére a széria sötét hangulata: "A történetek destruktív hatással voltak a lelkemre és a személyiségemre" - nyilatkozta jóval később.

A politikai szerepet is vállaló Donald Trumpot az elnökválasztás estéjén az NBC éjszakai hírműsorának vezetője, Brian Williams fricskázta kicsit, amire Trump elég csúnyán reagált, mondandójának legenyhébb része talán az volt, hogy lehülyézte Williamst. Ezzel önmagában nem is lett volna baj, csakhogy Trump álláskereső realityje, a The Apprentice is az NBC fut, így a csatorna vezetői joggal gondolhatták, hogy a kirohanás nem tett jót az amúgy is egyre gyengébben teljesítő műsornak.

Sharon Osbourne sokáig az America's Got Talent című tehetségkutatóban zsűrizett, végül azután jelentette be, hogy kiszáll, hogy a műsort adó NBC kirúgta a fiát a Stars Earn Stripes című realityből. A csatorna erre azt válaszolta, hogy a srácot soha nem is válogatták be hivatalosan a produkcióba, de Ozzy nejét ez már nemigen érdekelte: "Soha többé nem akarok hallani róluk. Nem kedvelem az NBC-t, ezért nem megyek vissza. Úgy bánnak a tehetségeikkel, mint a szarral" - mondta a Hollywood Reporternek.

Forrás: AFP

Akadnak magyar példák is

Valószínűleg az Egyesült Államokban is nehéz kezelni a realityszereplőket, akik amatőrök lévén nem annyira jártasak a tévés világban. Amit a Való Világ 4 nyertese, Alekosz művelt, az azonban már a hülyeség határát súrolja: az RTL Klub a valóságshow megnyerésével havi egymillió forinthoz, lakáshoz és autóhoz juttatta, a VV4 végeztével pedig saját társkereső műsort is biztosított számára. Ehhez képest Alekosz kis idő múlva a konkurens TV2 párkeresőjében, az ÖsszeEsküvők-ben tűnt fel - az RTL be is perelte, így könnyen el is veszítheti a nyereményét. Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy Alekosz két szék közül a pad alá esett, májusban ugyanis a TV2 közölte, nem tud műsort adni a valósághősnek.

Hasonló volt a helyzet - csak épp a két csatorna szerepe változott - a TV2 Big Brother-jében feltűnt Pongóval, aki aztán a Való Világ második szériájában is megmutatta magát. A BB-t gyártó Interaktív Kft. természetesen szintén perre vitte a dolgot, a vádpontok között volt a szerződésszegés mellett a TV2 jó hírnevének csorbítása is. A komlói vállalkozó a VV5-be is jelentkezett, de a kora miatt - 46 éves elmúlt - nem kerülhetett be a produkcióba.

Természetesen itthon sem csak realityszereplők távoztak csúnyán egy-egy csatornától, hiteles médiaszemélyiségek is belefuthatnak ilyesmibe. Legutóbb Vágó Istvánt perelte be a TV2, miután másfél év után elküldte: Kiss Péter, a TV2 programigazgatója akkori nyilatkozata szerint a hivatalos indok az volt, hogy "a TV2 műsorterveiben nem szerepel olyan formátum, mely igazán illeszkedne István személyéhez és kvalitásához"; Vágó azonban a Demokratikus Charta pécsi szervezetének rendezvényén arra utalt, hogy politikai okok lehetnek a háttérben. A TV2 hitelrontásért perelt, de a bíróság első fokon megalapozatlannak találta a keresetet.