Részegen aludt az autópályán a Való Világ műsorvezetője

Vágólapra másolva!
Czifra Noémit, aki Stohl András partnere volt, és az RTL Klubon, a Való Világ műsorvezetőjeként lett ismert, szombat éjszaka az M0-s autópályáról szállították a toxikológiai osztályra a rendőrök.
Vágólapra másolva!

Nóci a Blikk szerint olyan részeg volt, hogy tudatvesztett állapotban kocsijával az autópálya belső sávjában vesztegelt. Hogy hogyan került oda, azt ő maga sem tudja, a történtekre még hétfőn délután sem emlékezett. "Nem tudok mit mondani, mert én magam is csak arra emlékszem, hogy beültem az autóba, és elindultam, a következő kép pedig, hogy a kórházban ébredek" - mondta a lapnak.

A műsorvezető kocsijára egy arra járó autós lett figyelmes; megállt, kihelyezte az elakadásjelzőjét, majd szólongatni kezdte a benne ülő sofőrt, de eredménytelenül. Először azt gondolta, hogy rosszul van, majd értesítette a rendőröket. A dunakeszi autópálya-rendészet járőrei percek alatt a helyszínre értek, de a nő a lap szerint annyira részeg volt, hogy nemhogy megszólalni, de a karját felemelni sem tudta. Miután autóját félreállították az út közepéről, betették a rendőrkocsiba, és a Péterfy Sándor Utcai Kórház toxikológiai osztályára szállították. A műsorvezető másnap itt tért magához, a vér- és vizeletvizsgálat eredménye pedig pozitív lett.