Növelte előnyét a szavazásban vezető X-faktoros

Vágólapra másolva!
Már 49 százalékot visz a szavazást vezető énekes az X-Faktor-ban, a maradék 51-en pedig ketten osztoznak.
Vágólapra másolva!

Két nappal ezelőtt 48 százalékot birtokolt az X-Faktor-ban vezető énekes, mára nem változott számottevően az állás, csak a nagy favorit növelte kicsit a különbséget. Mint a képen is látszik, a három, még versenyben lévő előadóból kettő meglehetősen lemaradt. Korábban az [origo]-nak RTL-es stábtagok, akik dolgoztak már ilyesfajta, nagyobb show-kban, elmondták, hogy a voksok túlnyomó része a műsor alatt érkezik, annak is a vége felé pörög nagyon a szavazatszámláló, úgyhogy a versengés még nem lefutott. A mostani állás inkább egy általános rokonszenvindex, a szombati produkciókat majd este fél nyolc után jutalmazzák a tévézők.

Forrás: [origo]

A fődíjért Antal Timi, Oláh Gergő és Csobot Adél vetélkedik, utóbbi a múlt héten a kiesés szélére került, két mentor haza is küldte volna Szabó Dávid ellenében. Korábban sem az X-Faktor-t, sem a Csillag születik-et nem nyerte nő, sőt, mind az öt Való Világ-ban férfi vitte el a fődíjat, azaz nő nagyszabású reality vagy tehetségkutató után még nem örült a csatornán.