Kunta Kinte feltámad

Gyökerek
Vágólapra másolva!
Újraforgatják a Gyökerek című sorozatot, amely itthon is nagy siker volt a nyolcvanas években. 
Vágólapra másolva!

A History csatorna, amely legutóbbi nagy dobása a Vikingek című fikciós sorozat, most egy klasszikushoz nyúl, az 1977-ben készült Gyökerek című szériát támasztja fel. A tervek szerint a 12 órás sorozatból nyolcórás szériát kreálnak – írta a Deadline.

Gyökerek Forrás: ABC

A hatmillió dollárért készült eredeti sorozat nagy hatással volt az amerikai tévézőkre, 1977 januárjában adta az ABC, a fél ország követte és 36 Emmy-jelöléssel be is írta magát a televíziós történelembe.

Itthon a nyolcvanas években figyelhette a magyar néző amint 1750 kora tavaszán a nyugat-afrikai Dzsuffure faluban, négynapi vízi útra a Gambia folyó torkolatától megszületik a regény szerint a Mandinka törzsben a Kinte család egyik leszármazottja, Omoro és Binta első fia. A srácot később rabszolgavadászok kapják el, láncra verve hurcolják az Újvilágba. A széria a leszármazottai életét is követte, családregényként.

A Gyökerek tévés sikere várható volt, mert a regény előtte 50 hétig vezette a bestseller-listákat az Egyesült Államokban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!