Nők szavaztak férfiakra - célegyenesben a Voice

pál dénes, voice
Vágólapra másolva!
Lement a Voice elődöntője, a show után négyen maradtak, kiesett Husnullina Regina és Veres Mónika is. Somló megint elgondolkodtatóakat mondott, Mező egyszerűen nem bírt ülve maradni, Caramel pedig eleinte a fajsúlyos előadásokat követelte, majd letett ezekről. Minden mester egy versenyzővel van a döntőben, és bebizonyosodott, hogy főleg nők szavaznak - férfiakra.
Vágólapra másolva!

21.01. Az FLM és Császár Előd szelleme járta be a színpadot a nyitóelőadás közben, a Megtalállak még-et Weisz Viktor adta elő. Caramel - mint mondta - nagyon picit unatkozott a dal közben, ő a fajsúlyosabb dalokat várt tőle. Az énekes Somló osztályozós értékelése hallatán kezeit imára összetéve hajlongott (mestere különös okból kifolyólag nem csak testnevelésre és énekre, hanem történelemre és matekra is adott jegyet), Malek Andreának címezve ujjaival kis szívecskét formázott, felettébb eleven volt. Husnullina Regina dala után Caramelnél beakadt a lemez, megint a fajsúlyosabb számválasztást hiányolta, de nem is volt sok idő elemezgetni, mert az LGT-s zsűritagnak kellett megmondania, kinek jár a 60, kinek a 40 százalék. Az ősz mester jobbnak látta Reginát, de ezen még fordíthatnak a nézők (az új rendszerről itt írtunk).

Forrás: tv2

21.22. Nádor Dávid az Álomarcú lány-nyal lépett fel, produkciója közben női légtornászok lógtak fejjel lefelé szerte a stúdióban, nekik kellett drukkolni, le ne essenek. Somló érzékenységről és vérzékenységről beszélt, mint illetékes, Mező szerint máshol voltak a hangsúlyok, akárcsak a romáknál, de közben furcsa rezgéseket is hallott. Schwartz Dávid volt soron, hófehérben toppant be. "Tiszta volt és emberi, mint ez a hófehér zakó" - elemezte Caramel, Mező pedig a zenét egy bizonyos ösvénynek nevezte, amit végig kell járni, noha a borostásan vigyorgó előadó már hihetetlenül profi - vélte. Malek Andrea szava volt fontosabb ebben a körben, ő Nádort látta jobbnak, vitte a 60 százalékot, ami kezdeti előnynek nem rossz.

Forrás: tv2

21.28. "Nem értem, hogy miért kell cifrázni minden sor végét, és a jakcós 'húúú'-kat sem értettem. Itt-ott hamiskás, volt már jobb" - csóválta a fejét Mező Berkes Olivér produkciója után, aki egy Amy Winehouse-dallal próbálkozott. "Csak az cifrázza, aki tud" - kontrázott Caramel.

21.27. Gájer Bálint One Republic-dallal jött. "Olyasmit kaptál, hogy nagyon sok embert vezess magad mögött" - vizionálta Maót az bőrdzsekis fiatal énekes helyére Mező, aki a nagy tisztelet miatt fel is állt. "Frankón összezavarodtam, de bármit elénekelsz. Hihetetlen!" - álmélkodott Caramel: ennek megfelelően a volt megasztáros utóbbinak adta a 60 százalékát.

21.47. A The Greatest Love Of All-lal az egykori tinisztár Nika, azaz Veres Mónika jött, a beharangozott 140 négyezetméteres ruhájában, ami valójában egy egyszerű kék ruci volt, amire ráapplikáltak rengeteg szövetet, de egy mozdulattal le is lehetett kapcsolni a sok fölösleget. Somló a dal hallatán elérzékenyült, de nevezett is magán - mint mondta, pont azért, mert elérzékenyült. Mezőnek boogie volt a lábában, mert megint felállva elemezte a produkciót, persze egészen le volt nyűgözve.

Forrás: tv2

21.55. Zorán Kell ott fenn egy ország című dalával Pál Dénes volt soron, és pont azt csinálta, amit eddig mindig, és mit nagyon tud: lassan búgott, és érzelemmel teli, kék szemekkel nézett a kamerába. Caramel szerint fáradt volt a dal, és többet, meglepőt várna. "Olyat, amikor nem csak a nyugalom szakad ki belőled" - magyarázta. Mezőnek tényleg viszkethetett a feneke, mert újfent talpra pattant, és úgy dicsőítette a fellépőt. A Magna Cum Laude énekese egyben felkészítője is volt az előbbi két énekesnek, így neki kellett százalékokat osztania. "Átélem, amit érezhetett Jézus, amikor a Golgotára ment" - kezdte, kicsit sem kis szavakkal, majd a lánynak adott egy kis előnyt.

22.19. Lement a Dávidok duettje, valaki 65 százalékon áll. Ezután a Szerelemre hangolva című dalt adta elő duettben Husnullina Regina és Weisz Viktor: kettejük közül valaki 74 százalékkal elhúzott. "Jó volt vele énekelni, de ne felejtsük el, hogy ez egy versenyhelyzet" - elemezte a fiú a fellépést.

Forrás: tv2

22.33. Veres Mónika sajnos csúnyán ki fog esni, mert valaki 90 százalékon áll, és az valószínűleg Pál Dénes lesz. A Time Of My Life-ot énekelték párban, és biztosan nem volt ekkora különbség az énekesek közt. Ha a fiúé a 90 százalék, akkor egyre erősebb a gyanú, hogy csak szerelmetes lelkületű tinilányok, kismamák és nagymamák szavaznak.

22.53. Bő egy évtizeden át az RTL és a Heti hetes arca volt, de most a TV2-n énekelt (felvételről) Hernádi Judit lányával, Tarján Zsófival. Az amúgy kifejezetten jól teljesítő, keveset bakizó Szabó Kimmel azért meg bírta kérdezni, hogy "milyen érzés volt?", de eztán haladni kellett a show-val is, nem volt idő elemezgetni a tévés haknit.

A végjáték

23.18. Malek Andrea csapatából 52 százalékkal ment tovább Nádor Dávid. Somlónál is ketten voltak, 55 százalékot jegyzett Weisz Viktor, kiesett a tatár lány. "Ma este az énekesek nem tudunk örülni, mindenki annyira feszült, hogy elsírja magát" - summázta Szabó Kimmel. Mesterük egykedvűen elemezte a helyzetet (ő Reginát vitte volna be a döntőbe).

23.23. "Akinek esélye lesz arra, hogy örökre megváltozzon az élete..." - kezdte teátrálisan a műsorvezető az eredményhirdetés harmadik menetét, majd Gájer Bálint nevét rikkantotta, ő kerek 60 százalékkal ment tovább.

23.30. Pál Dénes is továbbjutott, ahogy azt prognosztizáltuk. Nika 36 százalékra mentette a helyzetet 10-ről, Mező pedig nem szerénykedett, szerinte egyértelmű, hogy ő és Pál Dénes nyernek jövő pénteken. Az már az utolsó show lesz, nő nem is maradt a végelszámolásra.