A 14. helyre volt jó a magyar eurovíziós selejtező

Vágólapra másolva!
A Dal hat adásából lement az első, a heti nézettségi listán a 14 helyre ért be, 912 ezer nézővel.
Vágólapra másolva!

Átlagban 912 ezren követték A Dal című műsor első adását az M1-en, amelyet még öt követ, hogy kiderüljön, mely produkció utazik Malmöbe, az Eurovíziós Dalversenyre (a lebonyolítás furcsaságairól itt értekeztünk). Az MTV egyes csatornáján 19 százalékos közönségaránnyal ment az első válogató, ami a köztévén nagyon jónak számít. A fiatalabb nézőknél csak 26. lett a műsor, a kereskedelmi célcsoportban a Bűnök és szerelmek és A gyanú árnyékában is több ötven alatti felnőttet érdekelt.

Az MTVA közleményt is kiadott a műsorról, eszerint Az M1-en és a Duna Worldön párhuzamosan sugárzott adásnak átlagosan több mint 1 millió fős nézettsége volt, és a legnézettebb percekben az 1,4 millió főt is megközelítette. A több mint kétórás műsorfolyamba összesen több mint 2,5 millióan néztek bele.

Olvasnivaló: Galambos Dorina: Szembementünk az árral