Hazai gyártású sorozat indul a Spektrum TV-n

Vágólapra másolva!
A Spektrum újabb saját gyártású sorozata az Állati oknyomozók, öt rész készült.
Vágólapra másolva!

A Természetfilm.hu Tudományos Filmműhely stábja kereste meg a Spektrum Televíziót, hogy oknyomozó-jellegű sorozat készüljön több, végveszélyben lévő állatfajról. A sorozat sajátossága, hogy minden egyes rendező hónapokat töltött azokkal az állatokkal, amelyekről a filmje szól: Tóth Zsolt Marcell és Molnár Attila Dávid producerek számára a legfőbb kihívás az volt, hogy ezt az öt történetet egységes szerkezetben, sorozatként tárják a Spektrum nézői elé - közölte a csatorna.

A sorozat olyan bűncselekmények hátterét tárja fel, amelyek elszenvedői a veszélyeztetett állatok. A stáb kamerájával több, magyarországi történetet dolgozott fel, de távoli vidékekre is elmerészkedett. A február 18-tól hétköznaponként 20.10 órakor látható sorozatban sasok, cápák, elefántok, orrszarvúak és papagájok is feltűnnek.