Meglepetés A Nagy Duett újabb show-jában

a nagy duett
Vágólapra másolva!
Lement a SuperTV2 első nagyobb show-jának harmadik adása, kiesett Szandi és Zsidró Tamás, pedig sokat népszerűsítette őket a TV2.
Vágólapra másolva!

A Nagy Duett első évadja a TV2-n ment néhány éve, de a tévétársaság vezetői úgy gondolták, hogy 2013-ra a tavaly ősszel indított SuperTV2-t erősítik meg a show-val, húsz celebbel, sztárfellépőkkel.

A harmadik adás fellépései után, a zsűri voksai alapján nyugodt lehetett Erdélyi Mónika és Gáspár Laci, ők vezettek 30 ponttal (pedig az internetezőknél nem túl népszerűek, sőt), de Dopeman és Szinetár Dóra is sok pontot kapott, második helyen zárt a duett.

Szandi és Zsidró Tamás a középmezőnyben végzett a zsűrinél, de kevés nézői voksot kaptak, így a Szerelmes szívek előadója és a média által sokat sztárolt fodrász kiesett.