Dundika izgalmasabb, mint Bangó Margit

dundika, szombat esti láz
Vágólapra másolva!
A két nagy kereskedelmi tévé közt két fronton is megy a küzdelem a nézőkért: korántsem mindegy nekik, milyen érdeklődés mellett mennek a kis csatornához képest igen költséges show-k az RTL II-n vagy a SuperTV2-n.
Vágólapra másolva!

Korábban is figyelte a másodvonalat a két nagy tévétársaság, hiszen a TV2-nek már akkor is ott volt a Pro4 és a Fem3, az RTL-nek pedig egy kisebb seregnyi kábeltévé, de fél éve fokozottabb a küzdelem a másodosztályban. Költséges műsorokat pakoltak át az RTL II-re és a SuperTV2-re, amelyekkel szemben az az elvárás, hogy belátható időn belül zárkózzanak fel a Cool TV, a Film+ és a Viasat3 alkotta középmezőnyhöz (itt, a 4-5 százalék környékén van a 18-49-es célcsoportban az M1 is, azonban ez nem kereskedelmi tévé).

Hogy minél több szolgáltató felvegye az új csatornákat (általában egy másik helyett, amely aztán kipöckölhető a csomagból), a tévétársaságok saját készítésű műsorokat, máshol nem látott, általuk prémiumnak hívott sorozatokat, azaz exkluzív tartalmat ígértek, így be kellett áldozniuk olyan műsorokat, amelyek másfél-kétmillió nézőt is vonzottak volna az anyacsatornán - csak azért, hogy értékessé tegyék az új kábeltévét, hogy megkülönböztessék a sokszor csak ismétlő sorozattévéktől.

Forrás: sajtóklub.rtlklub.tv

Mindkét drágább show megtalálta a közönségét, a jelen állás szerint azonban a Szombat esti láz teljesít jobban. A Nielsen mérése szerint a márciusi premiert 578 ezren nézték, a múltkori adást pedig már 646 ezren követték, ami teljes lakosságnál bő 13, közel 14 százalékot jelent. A célcsoportban is masszív a táncos műsor (11,3 százalékot csinált 18-49-ben legutóbb), de a közönségarányból látható, hogy az idősebbeknél erősebb. Hogy legyen mihez hasonlítani: a nagyobb lefedettségű Viasat3 az Éden Hotel csúcspontján tudott 10-11 százalékokat elérni az ötven alatti felnőtteknél.

A SuperTV2-re kerül A Nagy Duett-be a Tv2-csoport belegyömöszölt minden celebet, aki csak megfordult a Róna utca környékén az elmúlt hónapokban (összesen húszat), odavezényelte legismertebb műsorvezető-párosát (Liptai-Till), ráadásul minden műsorban volt egy-két sztárvendég. Meg is lett az eredménye, jó számokkal nyitott a show. Szűk két hete, március 10-én 550 ezren nézték, ez 11,2 százalék, legutóbb viszont esett, 508 ezren maradtak (10,2 százalék). Ez persze még mindig jó eredmény egy új kábeltévé estében, bár a reklámozóknak fontos célcsoportban 9,1-ről 7,4 százalékra esett a közönségarány egy hét alatt, ami nem jó jel - viszont a nézőszám nem apadt, ha a két héttel ezelőttihez mérjük.

Kérdés, a nagy show-k után milyen saját tartalom marad a csatornákon, olyan műsor, amely vonzza a nézőket és egyben exkluzív is. A TV2 a Hal a tortán mellett a Bűnök és szerelmek nézettségnövelő erejében bízik (ez friss, mai hír: ami a TV2-n kevés volt, a középmezőnyben, a SuperTV2-n erős lehet), az RTL II pedig a Forró nyomon és a Legyen ön is milliomos! visszatérő nézőiben hisz.