Margit és Márk egy fura páros - Bereczki Zoltán A Nagy Duettről

Bereczki Zoltán
Vágólapra másolva!
Bereczki Zoltán az első A Nagy Duett-ben még versenyzőként indult - Peller Mariannal második is lett -, a mostani szériának pedig zenei producere, főként a dalok kiválasztásában és a színpadi megvalósításban segít a pároknak. Bangó Margit és Lakatos Márk duóját izgalmasnak tartja, Szabó Győzőt le kellett beszélnie az alternatív dalokról, Kökény Attilával viszont nagyon könnyű dolga van.
Vágólapra másolva!

"A legfőbb feladatom a hangkép ellenőrzése (hogy hogyan szólal meg a műsor a stúdióban és a tévében), és a dalok kiválasztásában is segítek a versenyzőknek, de ebben övék a végső döntés. Nem hivatalosan a színpadi megjelenítés egy része is rám tartozik, legalábbis a műsor készítői szívesen hagyatkoznak a színpadi tapasztalataimra. A párok összerakásába nem nagyon volt beleszólásom, de azért kikérték a véleményem, hogy zeneileg mennyire illenek össze a versenyzők" - mondta Bereczki Zoltán az [origo]-nak arról, hogy zenei producerként mi is pontosan a dolga A Nagy Duett-ben, majd megosztotta tapasztalatait és gondolatait a még versenyben lévő párosokról.

TV2

Bangó Margit és Lakatos Márk

Margit és Márk adottsága, hogy egy nagyon fura párost alkotnak, már csak ránézésre is. Nem mondaná őket az ember egy összeillő álompárnak, de ők ezt rettentő jól viselik, sőt ki is használják, ami nagyon tetszik nekem. Sok ideig csak hagyták, hogy ez az adottságuk hasson a nézőkre, de aztán rájöttek, hogy ez egy ponton túl már nem működik önmagában. Akkor nagyon keményen elkezdtek dolgozni azon, hogy ezen kívül mást is letegyenek az asztalra, ennek az eredménye lett például a Kölyköd voltam metálverziója. Margittól ez nagyon nagy lépés volt, és félt is tőle, kétélű fegyvernek érezte: úgy gondolta, vagy nagyon jól fog elsülni a dolog, vagy totális bukás lesz belőle.

Fotó: Schmidt Barbara/Life.hu

---------------------------

Cseke Katinka és Kökény Attila

Attilával ismertük egymást korábbról is - együtt dolgozunk egy másik produkción -, így ő előnnyel indult nálam. A Megasztár-ban figyeltem fel rá, de amikor elkezdtük a közös munkát, akkor csodálkoztam csak rá még jobban a tehetségére. Nagyon meg is szerettem, mondhatni, barátok is lettünk, vele ilyenformán picit más a kapcsolatom. "Főnököm"-nek hív, neki meg kell mondani, hogy mit énekeljen, ő meg csak annyit felel, "jól van, már tanulom is". Elképesztő szorgalommal és teherbírással dolgozik, miközben Katinka egy szélvész, szélsőséges, de szerethető figura. Nagyon meg tud ijedni, nagyon bele tud szeretni dolgokba, és nagyon tud haragudni a zsűrire, ha kevés pontot kap tőlük, mindent a legmélyebben és legmagasabban él meg - de ha az ember nem hagyja, hogy ez őt is magával sodorja, akkor nagyon jó partner tud lenni.

SuperTV2

---------------------------

Király Linda és Szabó Győző

Az ő gondolkodásuk áll hozzám a legközelebb, valószínűleg Győző színházi megközelítése miatt. Az elején volt egy kis összecsiszolódási folyamat, Győzőnek meg kellett értenie, hogy nem lehet az összes, általa nagyon kedvelt alternatív számot előadni a műsorban, mert nem erről szól, Lindát pedig arról kellett meggyőzni, hogy nem lehet minden adásban balladát énekelni. Onnantól kezdve azonban maximálisan jól tudtam, tudok velük együtt dolgozni, rengeteg ötletet is hoznak, amelyekből sokat meg is lehet valósítani.

Fotó: Schmidt Barbara/Life.hu

---------------------------

Csézy és Gesztesi Károly (A cikk készítésekor még ők voltak versenyben, de elálltak a további adásoktól, helyükre a legutóbb kiesett páros, Szulák Andrea és Papp Gergő került - a szerk.)

Őket a legnehezebb befolyásolni, mind a dalválasztás, mind a színpadi elemek tekintetében. Tobi (Gesztesi Károly - a szerk.) már az elején kitalálta, hogy neki mi állna jól, Csézy is tudja magáról, hogy mit szeret énekelni, és mit akar láttatni magából a színpadon. Dalválasztás szempontjából ők igénylik a legtöbb időt, de amikor már megvan a dal, onnantól kezdve mindig nagyon korrektül megcsinálják. Ugyanazt a kritikát viszont meg tudom fogalmazni velük szemben, amivel az utóbbi két adásban már a zsűri is élt: biztonsági játékot játszanak, nem mernek kijjebb jönni a komfortzónájukból, nem is hagyják magukat kimozdítani onnan.

SuperTV2