Dr. Téboly az M2-re megy

Vágólapra másolva!
Dr. Téboly varázsműhelye címmel új, saját gyártású gyerekműsor indul áprilisban az M2-n.
Vágólapra másolva!

Áprilistól az MTVA saját gyártásában készült új, négyrészes műsorát sugározza az M2 gyerekcsatorna. Dr. Téboly varázsműhelyébe áprilisban minden szombaton 16.30-tól nézhetnek be a gyerekek. Minden részben egy gyerekszínházi előadás előtt lesz egy kerettörténet, melyben Dr. Téboly, az őrült professzor és segédei vezetnek be a színfalak mögötti területre.

Forrás: mtva

Az MTVA közlése szerint Dr. Téboly professzor többek között a pattogó tej, a végtelen csokoládé és az egy órán át tartó ötperces szünet megálmodója. Csupa olyan dolgot talál fel, ami a gyerekek életéhez elengedhetetlen. Műhelyében félkész találmányok, várakozó megrendelések között dolgozik barátaival: Nimuval a nílusi múmiával és Vilivel, a visszabeszélő linzerkarikával, aki egy félresikerült kísérlet eredményeként maradt a professzornál, és képtelen csendben maradni. Mivel a bábszínházak és gyerekszínházak kivétel nélkül tőlük rendelik a varázslatos eszközeiket, mindig temérdek dolguk akad: a varázsműhelyben most is éppen a következő előadás kellékei készülnek - áll a szövegben.

Színházi és bábszínházi közvetítést, élőszereplős, fikciós, magyar gyereksorozatot is ígért egykor a közmédia az M2-re, de azóta eltelt majdnem két év, és csak 2012 decemberében indult el a gyerektévé - ráadásul főleg régi tartalommal. A nagy megújulás egyelőre késik, továbbra is számos ősrégi műsor (Nils Holgersson, Maja, a méhecske) sokadik ismétlése fut. Erről itt írtunk bővebben.