Döntőjéhez érkezett A Nagy Duett, vasárnap kiderül, hogy melyik páros nyeri meg a műsort. Három duó van még versenyben, az [origo] pedig az első szezon három versenyzőjét kérdezte arról, hogyan látják a mostani szériát, a verseny állását. Rákóczi Ferenc és Harsányi Levente Király Lindának és Szabó Győzőnek szurkol, SP azt sajnálja, hogy Erdélyi Mónika már kiesett.

Rákóczi Ferenc

Fotó: Magócsi Márton [origo]

Az első szériát én nagyon élveztem, és ugyanazt látom a mostani embereken is, hogy szívvel-lélekkel csinálják - főleg azok, akik már idáig eljutottak, hisz valószínűleg azért is tartanak itt, mert az elejétől kezdve komolyan veszik a versenyt. Iszonyatosan jó buli az egész, a színpadon állás szerintem mindenkinek gyerekkori álom, amit itt ki lehet élni. Nem a zenélésen, hanem a szórakoztatáson van a hangsúly, ami a különös pároktól még jobban működik: Bangó Margit és Lakatos Márk például határozottan jó színfoltja a műsornak, csakúgy, mint Cseke Katinka, akinek egyik produkcióján sírva röhögtem. Mégis a Szabó Győző-Király Linda párosért szorítok igazán, egyrészt, mert Linda úgy énekel, mint egy istennő, másrészt, mert rajtuk látszik, hogy tényleg keményen tolják bele a munkát. Gesztesiék az én ízlésemnek kicsit visszafogottak voltak, Zsidró Tomi barátomat viszont sajnáltam, hogy kiesett - benne szerintem lett volna még pár kör, az internetes mémek lehetőségével együtt. Nagyon sajnáltam Dopemant is, mert ő meg zeneileg tett bele egy csomó dolgot - más kérdés, hogy ezzel mennyire fért bele az amatőr kategóriába.

-----------------------------

Éder Krisztián (SP)

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

Nem követem folyamatosan a műsort, pár részbe néztem csak bele az interneten. Igazság szerint annyira más külső szemmel nézni a show-t, mint benne lenni, és átélni a felkészülési folyamatot, hogy az első és a második széria hasonlóságáról vagy különbségéről nem nagyon tudok nyilatkozni. Azt is élveztem, amikor rászántam az időmet, és munkát tettem bele, nézőként nyilván más miatt tetszik. Az biztos, hogy három nagyon különböző párost sikerült a döntőbe bejuttatni, izgalmas lesz a történet további része. Az én kedvenceim Lakatos Márk és Bangó Margit: az elejétől fogva nekik drukkolok, szerintem ők a legszórakoztatóbbak és talán a legőszintébbek is, boldog vagyok, hogy még bent vannak. Nagyon sajnáltam, amikor Mónika kiesett, mert nagyon jókat szórakoztam rajta.

-----------------------------

Harsányi Levente

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

Nézem a műsort, sőt az elején kifejezetten vártam is, néha még fel is vettem, ha épp nem voltam televízióközelben. Az előző szériához képest érzek némi lazulást: én például nagyon szerettem volna többet bolondozni, de azt akkor nem lehetett megoldani - most viszont kifejezetten könnyed a hangulat, ami szerintem csak jót tett a műsornak. Ez a párok összeállításában is érződik, egy komolyabb énekes mellé most szívesebben tettek egy vicces vagy szórakoztató társat. Nem titok, hogy Szabó Győző nekem nagyon kedves barátom, nyilván neki és Lindának szurkolok a döntőben, de nagyon szimpatikus a Cseke Katinka-Kökény Atti páros is - már az elején ez a két pár volt a kiemelt kedvencem. Amolyan szívizom környéki fájdalom jött rám, amikor Gáspár Laciék elbúcsúztak, úgy érzem, az az emlékezetes Gangnam Style Európán túl is kifejtette hatását.

-----------------------------

Korábban az első széria második helyezettje - és a mostani zenei producere -, Bereczki Zoltán is elemezte az [origo]-nak a versenyt.