Vágólapra másolva!
A gyermek tehetséggondozó műsor, mely alig hasonlít a magyar nézők által megszokott tehetségkutatókhoz, április 20-án rajtol a TV2-n . Az ének iskolájá-ban nem lehet megbukni, azaz nincs kiszavazás és kiesés, a  nyolc és tizennégy év közti gyerekek pedig nem pontszámot kapnak a zsűritől, hanem osztályozzák produkciójukat. A tanárok és az osztályfőnök remekül dolgoznak együtt, a gyerekek pedig szemlátomást jól érzik magukat a színpadon- az [origo] az első forgatáson járt.
Vágólapra másolva!

A budai hegyek között, a Klebelsberg Kultúrkúriában már forognak a kamerák: a TV2 tehetséggondozójának tíz adása nem élőben, hanem felvételről megy majd. Ennek egyik oka az, hogy a gyerekeket nem akarják kitenni az élő adás hosszadalmas procedúrájának és fokozott izgalmának, valamit kockázatos is lenne szombat késő estig kisgyerekkel forgatni. A műsorban - ígérik - senkit nem aláznak meg, nincsenek rossz pontszámok, kiszavazás vagy csalódott kiesés. Épp emiatt a castingról sem lesznek vicces felvételek, kimaradnak a hamisan éneklő és a szöveget zavarukban elfelejtő gyerekek. Így nem kell attól félniük a jelentkezőknek, hogy a félresikerült produkciójukon fog nevetni a tévéző.

Forrás: tv2

A castingadások kedvelőinek nem kell aggódniuk, az első két adásban bemutatják a kiválasztott tizenhat szereplőt, és belehallgathatunk azokba az előadásokba is, melyeknek köszönhetően a gyerekek bejutottak Friderikusz osztályába. A szereplők nem kuncsorognak sms-szavazatokért, és vesztesei sincsenek a műsornak, melyről többször hangsúlyozzák, hogy nem verseny, hanem egy jó játék. Az egyes adások győztesei kisebb-nagyobb jutalomban részesülnek, például duettet énekelhetnek tanárukkal.

Forrás: tv2

Az ének iskolájá-ban is látszólag ki vannak osztva a tanárok szerepei. Szulák Andrea szigorú tanárnéni, aki nehezen ad ötöst, inkább rosszabb jegyekkel motiválja a diákokat a fejlődésre. Szandi szinte saját gyermekeiéként tekint tanítványaira, agyon dicséri és több mosolygásra bíztatja őket. Király Viktor karakterében a laza tanár bácsi, aki szakmai szemmel értékeli az iskolásokat, s nem csak énekelésre, hanem színpadi mozgásra is tanítja a rá bízott gyerekeket. Hajós Andrásnak is jól áll a tanárszerep, viccelődései és ironikus megjegyzései a gyerekműsorban is találnak.

Ismert arcok nem csak a tanári asztal mögött ülnek, a műsor zenei producere, Rakonczai Viktor is a közönség között foglal helyet. Főként zenészek és énekesek vannak jelen a teremben, akikről egyelőre többet nem árulhatunk el, viszont azt tudni lehet, hogy ők alkotják a tizenöt főből álló szakmai zsűrit. A gyerekek tőlük is pontszámokat kapnak, melyeket a műsor végén összevetnek a tanáraik által kapott jegyekkel, s az kerül majd be az utolsó adásban kapott bizonyítványba.

Forrás: tv2

A színpad jóval letisztultabb és egyszerűbb, mint a Megasztár-ban vagy a Voice-ban, kevesebb a fényjáték és a showelem. Öttagú zenekar kíséri az énekeseket, ami nem minden esetben könnyíti meg a gyerekek dolgát, a produkciók pedig változatosak, a magyar popslágerektől a rapen keresztül a klasszikus rock and rollig minden műfaj helyet kapott, amikor ott jártunk.