Kórházba szállították Minárovits Péter színészt

Vágólapra másolva!
A szinkronból is ismerős színész szerint a szakma komoly problémákkal küzd, nála hetek óta már áram sincs.
Vágólapra másolva!

A színész éppen öccse elé sietett a munkahelyére, ám amikor kiszállt autójából, egész teste görcsbe rándult, és kiverte a víz. A roham miatt eleinte még azt sem akarta hagyni, hogy a mentők megvizsgálják, akik a színészt végül a Szent János kórház neurológiai osztályára szállították - írta a Blikk.

Minárovits Péter fájdalmáról, keserűségéről, kiábrándultságáról írt korábban a Facebookon: három hete már az áramot is kikapcsolták nála, nem tudott fizetni. "A szinkronész-szakma egyszerűen kilátástalan helyzetben van. Akad olyan kollégám, aki a megélhetés miatt másodállásban takarít, sőt olyan is, aki egy temetőben vállalt gondnoki munkát. Én már az iparűzési adót sem tudom fizetni, ezért inkasszót tettek a számlámra" - mondta a lapnak.

Minárovits játszott a Szomszédok-ban, az Adrian Mole újabb kínszenvedései-ben a főszereplőt szinkronizálta, de dolgozott Az ifjú Indiana Jones, a 24, a Szívtipró gimi és még vagy tucatnyi sorozat magyar szinkronján.