Drámázott a vicces doki

Vágólapra másolva!
A tévétörténet a legkülönösebb spinoffjait produkálta már: ezekből szemezgettünk cikkünkben. Van köztük olyan széria, ahol egy vicces szereplőből csináltak meglehetősen komoly figurát, másutt pedig nem egy karakter, hanem egy ház volt a két sorozat közötti összekötő elem.
Vágólapra másolva!

Számos sorozat sikerét lovagolták már meg úgy az alkotók, hogy előálltak egy másik történettel, amely valamilyen módon köthető az eredetihez: így indult annak idején a Xena: A harcos hercegnő vagy az NCIS is - előbbi a Herkules-ből, utóbbi a JAG - Becsületbeli ügy-ből nőtte ki magát. A két példa jól mutatja, hogy általában mi köti össze a spin-offokat az anyasorozattal: vagy egy mellékszereplőből lesz főszereplő (ahogy a Xena mellett például a Doktor Addison-ban vagy a Cleveland Show-ban), vagy pedig a tematika adja a hasonlóságot (az NCIS mellett ilyen például a három Helyszínelők-széria vagy a két Gyilkos elmék).

Van azonban úgy, hogy egy spinoff ezektől eltérő, különös alapötlettel indul, a Flavorwire ezekből szedte össze a legfurábbakat. Saját összeállításunkat a legjobb és legrosszabb spin-offokról itt olvashatja, most a Flavorwire gyűjtéséből szemezgetünk.

A háborúban viccesebb volt a doki

Az amerikai televíziózás történetének meghatározó sorozata volt a M.A.S.H., amely tizenegy évadot ért meg, és fináléja - a maga 106 milliós nézőtáborával - az Egyesült Államokban egészen 2010-ig tartotta a nézettségi rekordot. A M.A.S.H. a koreai háború idején, egy katonai kórházban játszódott, azonban ezzel együtt is számos vígjátéki elemet tartalmazott, a szitkomok táborát erősítette - ezért volt fura döntés a Trapper John, M.D. elkészítése, amely az egyik szereplő további életútját mutatta be, vérkomoly orvosi drámát faragva a sztoriból.


Nagyjából ugyanez történt az amerikaiak másik kedvelt szitkomjával, a The Brady Bunch-csal is: ennek egyik folytatásában, a The Bradys-ben csupa komoly témával foglalkoztak a szereplők. A The Brady Bunch-hoz egyébként több spin-off is készült, amelyek között akadt más érdekes is: a Brady Bunch Variety Hour például dalos-táncos betétekkel, a varieté műfajával próbálta meghódítani a nézőket, de nagyot bukott, kilenc epizód után le is vették a műsorról.

Csak a ház közös

Tudunk legalább két olyan esetről is, ahol az eredeti sorozat és a spinoff között nem egy karakter, hanem egy épület volt az összekötő elem. A CBS-en 1972-től 1977-ig futott a Sanford and Son című széria, amelyből mindenképp szerettek volna egy spin-offot készíteni, de az egyik szereplőt elcsábította egy másik csatorna, a másik pedig túl sok pénzt kért - megjelent tehát egy addig nem látott barát, aki megvette a házukat, és hotellá alakította.


A másik, még vadabb ötlet az All In The Family köré épült: az Egyesült Államokban igen népszerű vígjátéksorozat hőse a szűk látókörű, konzervatív Archie Bunker volt, így a készítők azt gondolták, vicces lenne, ha egy másik sorozatban, a 704 Hauser-ben egy fekete család költözne a nézők által már jól ismert házba. Az ötlet nem jött be, a rendhagyó spinoff csupán öt epizódot ért meg, a Sanford and Son-ból kivált Sanford Arms pedig csak négyet.

A Flavorwire gyűjtésében a legkülönösebb testvérsorozatok között szerepel még az Azok a 70-es évek show egy évtizeddel későbbi folytatása, a That '80s Show; az Öreglányok-at az egyik markáns szereplő nélkül folytató The Golden Palace; valamint a Baywatch világát paranormális esetekkel is megfejelő Baywatch Nights.