Ötöst kapott nézettségből Az ének iskolája

az ének iskolája
Vágólapra másolva!
Elindult Az ének iskolája című tehetséggondozó műsor a TV2-n: az első adás a csatorna legnézettebb műsora lett az év 16. hetében.
Vágólapra másolva!

A Barátok közt volt az elmúlt hét legnézettebb műsora az elmúlt héten, 1,46 millió nézővel, de a második helyet elvitte a TV2 az új tehetségkutató műsorával. Az ének iskolája első részét 1 millió 416 ezren követték a teljes lakosságból, ezzel nézettebb lett, mint az Éjjel-nappal Budapest, a Fókusz, a Jóban Rosszban vagy a Bérgyilkosék című film. A műsor a kereskedelmi célcsoportban ötödik lett, 32,3 százalékot ért el a 18-49-es célcsoportban, sokkal jobbat, mint amit a Voice szállított.

Forrás: tv2

Az első adásban szürreális jeleneteket is láthattak a nézők: Friderikusz Sándor például egy meghitt istállóban egy lóval beszélgetett, majd beporoszkált Szandi, nyeregben, harsányan énekelve. A műsorból kiderült, hogy Hajós András humorát áthozta az RTL-ről a TV2-re is, ami jót tett a formátumnak, mert Király Viktortól például nem várhatóak szellemes sziporkák. Az első adásban nyolc gyerek mutatkozott be, köztük pár tényleg tehetséges: mind bekerültek az osztályba. Hozzájuk csatlakozik a második részben még nyolc tanuló, és a tizenhatos mezőnnyel indul majd a heti versengés.