Véres emberáldozattal léptünk túl Vikin, a vikingen

A Vikings egy történelmi tévésorozatok iránt fogékony nézők számára erősen ajánlott kanadai-ír dráma, amelynek első évadját az ír partokon vették fel a fikció felé nyitó History Channel megbízásából. Márciusban indult, egy hónappal később már berendelték a tízrészes második évadot is, azaz hosszabb távon számíthatunk a többnejűségtől, emberáldozattól, rivális katonák lefejezésétől nem visszariadó, ápolatlan és szakállas férfiakra.

A viking kor, a kalandozás nem a Viki, a viking című, gyerekkorunkban kedves rajzfilmmel (itt egy metálverzió róla), hanem a Lindisfarne-i kolostor kirablásával kezdődött: a kis northumbriai szigetet 793-ben idegen horda szállta meg, az északi jövevények lemészárolták a szerzetesek nagy részét, majd magukkal vittek minden értékeset, amit csak találtak: Nagy Károly tanácsadója például Isten büntetésének tulajdonította a vérengzést. Ezt a történelmi eseményt láthatja - többek közt - a sorozatnéző, hiszen a History Channelről azért feltételezhető, hogy valamennyire megpróbál ragaszkodni a valósághoz, még egy vállaltan fikciós sorozatban is. A kolostor kifosztása megjelenik tehát, de a költségvetéshez képest szerény erőkkel, bő tucatnyi viking rombol a keresztények közt a sorozatban, amikor úgy képzeltük, hogy több száz szakállas, vad harcos támadott a reszketve keresztet vető papokra.

A széria megpróbál valósághű lenni, de mivel a korabeli eseményekről, ruhákról, tradíciókról is ellentmondásosak a feljegyzések, nem volt könnyű dolguk a készítőknek. Michael Hirst showrunner meg is jegyezte, hogy érti a kritikát, de amit a keresztény Európa tud a vikingekről, az nem vehető készpénznek, hiszen mendemondák, legendák színezték az eseményeket a középkorban, ráadásul ellenfelekről volt szó, erejüket, bátorságukat misztifikálhatták a történetírók. Pár történész szerint Haraldson túl autokrata a sorozatban, holott vélhetően demokratikusabb rendszerben éltek a vikingek akkoriban, és szóvá tették, hogy a száműzetés gyakoribb büntetés volt, mint a halál, a sorozat mégis csak az utóbbit mutatja be.

Egy amerikai professzor a ruházatot nem találta elég korhűnek (de hozzátette, hogy a gyerekek nagyjából képet kaphatnak a korról a sorozat alapján), mások pedig azt tették szóvá, hogy a fából készült uppsalai templomot egy hegyre tették a széria kedvéért, holott a történelmi épület síkságon helyezkedett el. (A mai Uppsalát régen Östra Arosnak nevezték. Ó-Uppsala középkori források szerint a pogány időkben az ország központja volt, ahol a pogány istenek főtemploma állt. A XI. században a keresztény hittérítés idején a város mintegy ötven évig ellenállt a keresztény erőknek, de végül elfoglalták, és a pogány templomot lerombolták.)

A Vikings-en érződött, hogy - szemben sok más sorozattal, amely fölött mindig ott lebeg a bárd, amely gyenge nézettség esetén menten lesújt - biztonságban, nyugodtan építhették a sztorit a kreatívok, nem kellett kapkodni és mindent összesűríteni az első részbe, hogy aztán szép lassan erőt veszítsen a széria. Itt épp fordítva történik, az első, inkább hangulatban, semmint akcióban vagy fordulatban erős adag után közepes kíváncsisággal fordul rá a néző a második részre, majd idővel, a harmadik-negyediktől egyre biztosabban érzi, hogy beszippantja a történet az erős karakterekkel.

Az első évad nagyjából arról szól, miképp lesz jarl Ragnar Lothbrok (Travis Fimmel) Earl Haraldson (Gabriel Byrne) helyett, miféle intrikákkal kell szembenéznie, hogyan lesz barátja egy rabszolgaként behurcolt keresztény pap. A sztori elején Ragnar feleségével, két gyerekével él egy fjordban, de nem elégszik meg a keleti, nyomorúságos halászfalvak kifosztásával, nyugat felé hajózna, mint Kolumbusz. Első kalandozása vezére tudta nélkül történik, és hiába tér haza kincsekkel, több ellenfele támad - de egyben lesznek csodálói, hívei is. Ambivalens a kapcsolata Rollóval, a testvérével, mert utóbbi egyfelől örül az ambiciózus fivér előretörésének, de látja is közben, hogy soha nem lesznek eztán egyenlők, mivel Ragnar az első évad során ügyesen manőverező politikussá, és a vassal is megfelelően bánó vezérré növi ki magát, olyan vezetővé, akivel kell számolni.

Kegyetlenség akad a sorozatban, még ha nem is öncélú az erőszak bemutatása: tűzbe, forró parázsba nyomják a jarlnak nem kedvező tett miatt a kovács arcát, tőrbe csalnak egy hírnököt, majd gondosan több késszúrással végeznek vele. A gyilkolás azonban messze nem olyan látványos, és pláne nem olyan gyakori, mint a Spartacus esetében, ahol sokszor olyan, mintha a vér a kamerára fröccsenne: itt a sztori része, a sztorit viszi előre minden brutálisabb jelenet, egyszer sem érzi a néző, hogy fölösleges hatásvadászat kedvéért került volna be. Az első jelentősebb vérengzés a második rész végén kerül a képernyőre, de mivel a vikingek nem gobleinszövési technikájukról vagy páratlan agyagformálási stílusokról lettek híresek, nem is várhatta senki, hogy verbálisan intézik majd el a konfliktusokat. A későbbi részekben persze akad emberáldozat-bemutatás, komolyabb csata is sok áldozattal, de a Showtime szériájához képest itt még mindig jóval kevesebb a vér és a pornó.

Ezzel együtt korrekt történelmi sorozatot tett elénk az Octagon Films, a Take 5 Productions és a History Channel, kapunk látványt és jó sztorit a 40 millió dollárért, amennyiből az első kilenc rész készült.