Játékos vetélkedőt indít a közmédia kettes csatornája iskolai osztályoknak.

"A repülő osztály" munkacímű, epizódonként 52 percben jelentkező műsor célja a nevelés és a szórakoztatás – áll a felhívásban. A tervek szerint az iskolák a műsornak köszönhetően nagyobb körben válhatnak ismertté, a nézők közelebbről is megismerhetik a település és az iskola történetét, sikereit is.

Ebben a versenyben 3. vagy 4. osztályos gyerekek indulhatnak, a repuloosztaly@mtva.hu címen lehet jelentkezni szeptember 6-áig. Nyolc iskolát választanak ki, a helyszínre kiszáll az MTVA stábja is forgatni. „A versenyben az osztályokat csapatkapitányok segítik olyan élsportolók, zenészek, művészek, akik maguk is értéket képviselnek azon a területen, amelyen tevékenykednek" – áll még a szövegben.