Új vetélkedőt indít a közmédia

A legokosabb osztály, az MTVA új műsora
Vágólapra másolva!
November 10-étől minden vasárnap találkozhatnak a nézők az M2 új, saját gyártású gyermekvetélkedőjével, A legokosabb osztállyal.
Vágólapra másolva!

A műsorból kiderül, melyik a Kárpát-medence legokosabb, legtalpraesettebb harmadikos-negyedikes osztálya. A műsorvezetők, Rátonyi Krisztina és Kovács Koko István vezényletével a gyerekeknek műveltségi, ügyességi feladatokkal kell szembenézniük, de kreativitásukat és taktikai érzéküket is megmutatják - közölte az MTVA.

Forrás: MTVA/Nagy Zoltán

Egy adásban két, az ország több pontjáról, valamint a határon túlról jelentkező 3. vagy 4. osztály méri össze tudását. A kisdiákokat csapatkapitányok is segítik a versenyben, akik mind a gyerekek, mint pedig a nézők körében ismert sportolók, zenészek, műsorvezetők, ezen kívül a meghívott vendégek is érdekességekkel szolgálnak.

Forrás: MTVA/Gálos M. Samu

A műsor egyik különlegessége a rendhagyó helyszín: a Fővárosi Állat- és Növénykert Varázshegyének két terme adott otthont a forgatásnak. A feladatok megoldása során a gyerekek megtanulnak felelősségteljes döntéseket hozni, csapatban dolgozni, miközben természetesen szórakoznak és tanulnak is, valamint testközelből ismerkedhetnek meg az állatkert lakóival - áll a szövegben.