Miért lépett ki Bozsek Márk az X-Faktorból?

x-faktor, Bozsek Márk, interjú
Vágólapra másolva!
Egy sok százmilliós költségvetésű show-ból, az ország legnézettebb műsorából nem lehet csak úgy kiszállni. Ha mégis elengedik az embert, akkor annak nyomós oka van, dramaturgiailag sem jön rosszul, és felkavarja az állóvizet.
Vágólapra másolva!

Bozsek Márk nem tudja folytatni az X-Faktort. „Nem érzem magam elég erősnek ahhoz, hogy végig tudjam csinálni ezt a versenyt. Nem volt fair, hogy a ByTheWay és Ákos párbajoztak. Múlt héten nekem kellett volna párbajra mennem" – közölte a Fókuszban. „Biztos lesz olyan pillanat az életemben, amikor ezt megbánom" – fűzte hozzá.

Egy sok százmilliós költségvetésű show-ból nem lehet csak úgy kilépni. Ha valaki ezt teszi, és nem kerül senki a helyére, akkor két adással kevesebb megy képernyőre (szombat és vasárnap), ami két tervezett, magas nézettségű estét hiúsít meg, és egyben szignifikáns bevételtől is elesik a tévé (ne legyen kétségünk, egy 1,8 milliós nézettségű műsorban rengeteg emeltdíjas SMS érkezik). Egy komoly tévétársaság ilyet nem kockáztat, világosan ott van a versenyzők szerződésében, mik a kötelességek, milyen eseményeken, közönségtalálkozókon, falunapokon kell megjelenniük, milyen forgatásokra kell elmenniük, és hogyan kell haptákban állniuk, ha becsenget a Fókusz.

Itt még nagy volt a boldogság Fotó: Mudra László - Origo

Ha valaki kilép egy ilyen show-ból, evidens, hogy milliós büntetést fizet alaphelyzetben, ha a szerződés szerint járnak el. Itt ez nem merült fel, legalábbis egyelőre, tehát a produkciónak nincs nagyon ellenére, hogy Bozsek a múlt heti halovány produkciója után elgyengült, és eljátszott azzal a gondolattal, hogy feladja. Az RTL, illetve az X-Faktor produkció kedvesen megértőnek mutatkozott ebben az esetben, holott elvileg egy ilyen visszalépés csak gondot okoz. Innen már csak speckuláció következik:

- A 2,2-2,3 milliós nézettség szépen esett hetente, legutóbb 1 millió 771 ezer néző követte a teljes lakosságnál. Ezzel még mindig a lista élén áll a tehetségkutató (amit az USA-ban nem véletlenül sorolnak a realityk közé), de tenni kellett valamit, hogy ne csökkenjen le 1,5 millió alá. Bulvárbotrány nem volt nagyon idén, egy pornós múltat leszámítva, Zámbó Jimmy többi fia sem indult idén, nincs annyira megosztó személyiség sem, mint tavaly volt Csobot Adél. Az elmúlt egy-két adás jelentősebb izgalom nélkül ment le, nézi a nép megszokásból, talán mert épp nincs jobb dolga. Egy ilyen hír viszont felrázza a nézőt, ír róla minden portál, bulvárlap, újra a show-ra irányítja a figyelmet.

- Lehet, hogy Bozsek Márk kapta a legtöbb szavazatot hetente. Ha a Barátok közt 1,5 milliós táborából csak minden tizedik néző szavaz heti egyet a szappanopera szereplőjére, az már 150 ezer voks, ennyivel fórral bőven lehet nyerni (már nincsenek milliós szavazatszámok, mint 2002-2003 környékén, a Való Világ fénykorában). Ha Bozsek végigmegy és hallgatható, de nem kiugróan jó hanggal diadalmaskodik a fináléban, akkor mindenki az RTL-t szidná, hogy „protekciós, belső ember nyert, minden le volt pacsizva már az elején." Lehet, hogy a csatorna látta Bozsek küszködését, lelki tusáit, így amikor félénken felvetette az opciót, hogy kiszállna, akkor azonmód lecsaptak a lehetőségre.

- Múlt héten kiesett a ByTheWay, pedig az RTL-nek nagyon nem lenne ellenére egy tinikedvenc fiúcsapat szerepeltetése, amely miatt a tizenévesek is leülnek a képernyő elé, és csak 11 után indulnak romkocsmába vagy diszkóba. Ha Bozsek helyére nem jön senki, akkor vagy egy héttel korábban be kell fejezni, vagy egy hét kieső nélkül, csak tét nélküli, szükségszerűen langyos fellépésekkel telik, ez pedig bevételben is érezhető lenne. Arra tippelünk, hogy az RTL visszahozza a ByTheWayt, így szavazhatnak újra a tinédzser lányok, megvan a kellő felhajtás is – de nem valószínű, hogy két körnél többet menne a csapat, mert ahogy Szikora Róbert az Origónak is elmondta, itt nem a pénztelen csitrik, hanem az érettebb nők szavaznak, akiknek van erre heti pár százasuk.