Nem lesz vak komondor az Euronewson

Vágólapra másolva!
Bemutatta budapesti irodáját a 30 országban jelen lévő Euronews. A hírcsatorna nem tervezi továbbra sem, hogy kisebb helyi ügyekkel foglalkozzon.
Vágólapra másolva!

Nincs kormány, nincs politikai vonal, amelyet az Euronews követ. Nem az a missziónk, hogy a helyi kormányokat boldoggá tegyük, hanem az, hogy a valóságot megmutassuk - közölte Lucian Sarb hír- és műsorigazgató az Euronews budapesti sajtóeseményén, amelyet a csatorna az új irodájában rendezett. A szakember szerint ezt leginkább úgy éri el a csatorna, hogy minden országba más nemzetiségű újságírót delegál, így Brüsszelből egy orosz, Kijevből pedig egy olasz tudósít. „Néha pedig nincs is szükség szavakra, elég csak a valóságot mutatni, szöveg nélkül" – tette hozzá.

Kert Attila, a cég budapesti irodavezetője szerint más a szerkesztés és a látásmód náluk, mint más hírműsorokban, hírtévéknél. „Azért más, mert mi a világról számolunk be Magyarországnak" – közölte. Példaképp jelezte, hogy a vak komondoros ügy már be sem férne a műsorba, mert fontosabb világpolitikai események történnek naponta. Kert szerint a 200 millió potenciális nézővel bíró Euronews nem csak tévé, hanem hálózat, sokan nézik a csatorna magyar nyelvű weboldalát külföldről is.

Páran a brüsszeli irodában és az Euronews székhelyén, Lyonban vannak, a magyarországi csapat pedig 23 főből áll, ők mind Budapesten dolgoznak, egy kéthónapos franciaországi felkészülés után. A csatorna itthon nagyjából egymillió háztartásban fogható.