Sok tévében nem lesz Való Világ 6

Való Világ
Vágólapra másolva!
Továbbra sem veszi fel a kínálatába az RTL II-t a Digi. A szolgáltató ügyfélbarát havidíjat emleget, amelyet nem kíván emelni. Az RTL szerint nem drága a csatornája, pláne, hogy ott indul egy hónap múlva a költséges Való Világ 6. Megnéztük, mi mennyi, és megkérdeztük, melyik fél mire hivatkozik.
Vágólapra másolva!

Közeleg a Való Világ újabb szériája, és mivel az előzők is igen magas nézettséggel mentek, némiképp meglepő, hogy az RTL II-ről még mindig nem tudott megegyezni az RTL-csoport és a nagy kábelszolgáltatónak számító Digi. A kábelcégek szerződései általában az év végén járnak le, az újabb csomagok gyakran január elsejétől elérhetők, de egyelőre úgy néz ki, hogy RTL-es valóságshow nélkül marad sok százezer tévéző. A műsorfolyam január 26-án rajtol, a Diginek pedig november elején 435 ezer kábeltévés előfizetője volt, 330 ezer digitális mellett.

Kállai Annamária, a Digi marketingmenedzsere az Origónak elmondta, hogy szerintük így is tartalmas a kínálatuk. „Ezért a közelmúltban is több olyan csatornát vettünk fel, amelyek népszerűsége és minősége ügyfeleink által is elismert. Sajnálatosan egyes médiaszolgáltatók olyan feltételeket támasztanak, amelyeket nem tudunk elfogadni a jelenlegi ügyfélbarát havidíjaink mellett. Azonban ügyfeleink még magasabb szintű kiszolgálása érdekében bármikor nyitott vagyunk, és leszünk is, a megbeszélések újraindítására" – tette hozzá, utalva arra, hogy emelni kellene az áraikon, ha felvennék az RTL II-t.

Való Világ Forrás: RTL Sajtóklub

Pap Gitka, az RTL kábelportfólió-igazgatója szerint a csatorna nem drága. „Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy minden nagy és közepes szolgáltatóval és nagyon sok kicsivel is van szerződésünk és ők terjesztik is az RTL II-t. A Digi nem azért nem terjeszti, mert mi elfogadhatatlan feltételeket támasztunk. Érdekes, hogy szinte minden más szolgáltatóval, szinte minden kérdésben meg tudunk állapodni, csak a Digivel nem, szinte soha, szinte semmilyen kérdésben. Szóval a megállapodás nem rajtunk múlik, a mi érdekünk, hogy minél több ember számára láthatóak legyenek az RTL II műsorai, így mi továbbra sem zárkózunk el az egyeztetéstől, de a tárgyalások még az év első felében megszakadtak, és a Digi azóta sem jelentkezett nálunk, hogy terjeszteni szeretné az RTL II-t, tehát még ajánlatot sem tudtunk adni, ami alapján azt mondhatná, hogy drága a csatorna" – mondta.

Pap szerint, ha egy Digi-előfizető mégis RTL II-t szeretne nézni, akkor váltson szolgáltatót, hiszen az RTL II országszerte elérhető. „Biztosan mindenki talál olyan kábeltelevíziós szolgáltatót, amelynek a kínálatában megtalálható az RTL II, ráadásul szinte minden szolgáltatónak van olyan csomagja, ami versenyképes a Digi ajánlatával, különösen, ha az ár-érték arányt is figyelembe vesszük" – tette hozzá.

De mennyibe is kerülne a csatorna? Médiapiaci információk szerint háztartásonként 170 forint körül lenne listaáron, önmagában, de így senki nem veszi fel a kínálatába, hiszen csomagban is kapható más RTL-es tévékkel. Úgy tudjuk, öt-hat csatorna (mint a Cool, Film+ és társaik) felvétele esetén már 90 forintba kerül az RTL II előfizetőnként, de még ebből is 10-20 százalék körüli kedvezményt tud lecsippenteni egy szolgáltató, ha ügyesen sakkozik – a nagy még többet. Árban tehát egy Viasat3- vagy Story4-szint lenne az RTL II, ami 30-40 százalékkal drágább, mint a SuperTV2. Kikötés szokott lenni a szerződésekben a penetráció is, általában a családi csomagokba próbálnak bekerülni a tévétársaságok, hiszen ott elérhetik az adott szolgáltató nézőinek 60-80 százalékát.

Való Világ Forrás: RTL Sajtóklub

A Digi valószínűleg úgy gondolkodik, hogy még a havi 70-100 forint körüli összeg is számít, mert vagy emelnie kellene a lakossági árakon, vagy ki kéne tennie egy-két másik csatornát a kínálatból az RTL II miatt, amely ma amúgy sem túl izmos, 1-2 százalék közt mozog, messze a Cool, Film+ alkotta középmezőnytől (bár vannak olyan tartalmai, mint a Heti hetes, a Homeland vagy az új Dallas). A helyzet akkor változhat, ha siker lesz a VV6, és jelentősen nőni kezd a csatorna nézettsége, ami prognosztizálható.

Az RTL amúgy azt akarja elérni, hogy az egykor a Big Brother-t itthon kinyíró valóságshow újabb részeit a neten se követhesse az, akinek az otthonában nincs RTL II. Az rejtély, hogy ezt miképp lehet elérni, de január végéig még lehetnek fordulatok az ügyben.

Itt megnézheti a lehetséges villalakókat.