Két műsor eltűnik, egészen más lesz a VV6 – interjú Kolosi Péterrel

kolosi péter programigazgató rtl
Kolosi Péter
Vágólapra másolva!
Komolyabb változások lesznek az RTL II-n, leáll Máté Kriszta Forró nyomon című műsora, eltűnik a Gazdálkodj okosan, de jön a Való Világ 6. Költséges, nagy műsor esetében talán először mond le az RTL az SMS-bevételekről, de kábeltévé esetében van bevétel a szolgáltatóktól is. Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója a változtatás okairól, a magyar és román médiahatóság gyakorlata közti különbségről, Sebestyén Balázs új vetélkedőjéről és a főműsoridős műsorokról mesélt az Origónak.
Vágólapra másolva!
Fotó: Hajdú D. András - Origo

Leáll Máté Kriszta műsora, de indul a Való Világ 6 az RTL II-n. Ez egyfajta átpozicionálása a csatornának?

Mindig is tudtuk, hogy a Való Világ folytatódik majd egyszer, és azt korábban is jeleztük, hogy valószínűleg már nem az RTL Klubra megy majd. Egy ilyen reality sok műsoridőt foglal le, ez azzal jár, hogy átrendeződik a struktúra, és akik képernyőn voltak, utána nem lesznek egy darabig. Van, amiről még beszélgetünk, de Forró nyomon és Gazdálkodj okosan tavasszal biztosan nem lesz, mert annyi műsoridőt foglal el az RTL II-n a Való Világ.

A Heti hetes viszont nem tűnik el. Két olyan heti műsor van, amelyet tavasszal nem lát a néző, de ez nem azt jelenti, hogy akik ezeken dolgoztak, ne térnének vissza vagy ezzel vagy mással. Egy kábelcsatornának nagyon fontos, hogy mindig megújuljon, új műsorok, formátumok induljanak rajta. Ha elindul egy új csatorna, amelyen csak egészen új tartalmak vannak, amelyeket senki nem ismer, az szerintünk nem olyan jó, mintha már ismert márkákkal is találkozik rajta a tévéző: ezért került indulása után az RTL II-re a Forró nyomon, a Heti hetes vagy a Legyen Ön is milliomos! Azt pedig eleve tudtuk, hogy ezek közül lesz olyan műsör, amelyik nem hosszú évekig megy majd.

A Való Világ mely műsorsávba kerül?

Pontosan tudjuk, de nem mondjuk még el. Napi egyórás lesz a Való Világ, de mindennap lesz ismétlése is. A korábbi verzió egy vágottabb verzió lesz, ahol a káromkodást elnémítjuk, a megfelelő részeket kitakarjuk, majd lesz egy olyan adás, amely kilenc után kerül képernyőre.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Attól, hogy a magyarnál lazább szabályozást alkalmazó román médiahatóság alá tartozik az RTL II, többet mutat majd a valóságshow?

Attól, hogy oda tartozik a csatorna, nem szándékunk durvább tartalmat adni, és minden esetben megpróbáljuk betartani a kiskorúakra vonatkozó magyar szabályozást is. A román és a magyar szabályokra is figyelünk, amúgy nincsenek akkora eltérések. Ha a törvény betűjét nézzük, az sokban hasonlít az európai gyakorlathoz, de gyakorlatban sokszor szigorúbb a hazai médiahatóság.

Nézzünk egy konkrét esetet!

Hogy egy példát mondjak, Magyarország az egyetlen európai ország, ahol sikerült az Avatar-t 16-os karikával moziba küldeni. Ezt konkrétan hosszan ülve, gondolkodva próbáltunk megfejteni: miért? Régen a mozis és tévés klasszifikáció külön volt, ez megváltozott, most mindkettő az NMHH-hoz tartozik. A tévés kategóriát továbbra is mi hozzuk meg, de ha a médiahatóság egy filmet 16-os korhatárral enged moziba, akkor a tévében is praktikus így adni.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Mit vár az RTL a Való Világ 6-tól? Ez köztudottan drága műsor, százfős stáb kell hozzá: indokolt most indítani, hogy még mindig nem tért magához a hazai reklámpiac?

Lehet gazdaságosabban készíteni ilyen műsort úgy, hogy a nézőnek szinte fel se tűnjön. Apróságokon lehet spórolni.

Például?

Az utóbbi öt évben megtanultunk még takarékosabban gazdálkodni. A zenekar jelenléte mondjuk egy párbaj vagy beszavazóshow esetén nem feltétlenül szükséges. Korábban az RTL többször hívott együttest különféle show-kba, de tapasztalat, hogy annyit nem adnak hozzá, amennyibe kerülnek. Egy Szombat Esti Láz-nál is például kérdés volt, hogy élő zenével dolgozunk-e, vagy sem... Nekem meggyőződésem, hogy a nézői élmény nem lesz szegényebb attól, hogy nem élőben muzsikál egy zenekar a háttérben, viszont meg lehet takarítani itt egy kis pénzt. Azon is lehet egy kicsit takarékoskodni, hogy hol vannak a napi összefoglalók, a felkonfok – a nézői élmény ezektől sem változik.

Miben lesz még új a VV6?

A műsorvezető Lilu és Istenes Bence lesz. Itt jegyezném meg, hogy a lapok okoskodása, miszerint Balázst kifúrta Istenes Bence a VV6 műsorvezetői posztjáról, minden igazságtartalmat nélkülöz, hiszen szó sem volt arról, hogy Balázs viszi majd a Való Világ-ot. Ő egy egészen új műsort kap. De visszatérve az újdonságokra: a szavazás teljesen megváltozik, mobilapplikáción keresztül tud majd voksolni a néző. Az adás alatt bármikor el is veheti a szavazatát, és a másiknak adhatja. Azaz mostantól a szavazás mindenkinek ingyenes, csak egy okostelefon kell hozzá.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Értem, hogy modern idők új megoldásairól van szó, de miből lesz akkor a bevétel?

Mivel az RTL II kábelcsatorna, így a szolgáltatóktól és a reklámidőből. A tartalmi kérdéseket nem írhatja felül a másodlagos bevétel lehetősége.

Ezek szerint lemond a csatorna több millió forintról.

Összeget nem mondok, de talán ez is bizonyítja, hogy a gyakran fel-fel bukkanó kommentekkel szemben az RTL nem azért indít el egy műsort, hogy minél több emelt díjas SMS bevételére tegyen szert. Ha a műsor érdekében fontos, hogy lemondjunk róla, akkor megtesszük. A nézőnek ez így érdekesebb, és biztos vagyok benne, hogy olyan is szavaz majd, aki emelt díjas SMS-sel nem tette volna. Ez sok új lehetőséget ad. Mutatunk egy újdonságot, csinálunk olyat, amit még kevesen. Izgalmassá tesszük a játékot azzal, hogy a nézőnek lehetőséget adunk megváltoztatni a véleményét. Mert korábban mi volt? Ha valaki szavazott, az a voks már elment. Itt csak egy szavazata lesz mindenkinek, ami a műsor alatt változtatható. Az egész világon a tévék mindenféle módszerrel próbálják bevonni a nézőt, interaktívvá tenni a műsort. Ahogy 10-15 éve a meghatározó trend az SMS- vagy emelt días hívásos szavazás volt, úgy most a mobilapplikációk felé mennek a formátumok: a Való Világ pedig a mi műsorunk, akkor változtatunk a formátumon, amikor jónak látjuk.

Úgy volt, hogy január 26-án indul a műsor: miért rajtol korábban?

Úgy hirdettük, de valójában már január 12-én elindul. Kiderült, hogy a január 26. sok biztonsági tartalékkal lett kitalálva, de előbb el tudjuk kezdeni. A belső tér nagyon más lesz, ökohangulatot tervezünk, ami modern, újszerű, de sok növénnyel, faanyaggal. A szereplők számát még nem mondjuk el, és nem is mutatjuk be őket idő előtt.

A castingnak vége?

Kicsit úgy vagyunk ezzel, mint a híradóval: akkor van lapzárta, amikor véget ér a műsor. Akkor van vége a castingnak, amikor lemegy az utolsó beszavazóshow. Van egy véglegesnek mondható lista, de ez nem jelenti azt, hogy ne változhasson valami. Nagyjából tudjuk, kik kerülnek a képernyőre.

Hány hónapot lesznek benn?

Nekik nem mondjuk meg, de az is igaz, hogy korábban sem tudták, mikor szabadulnak. Nagyjából azért ki lehet számolni.

Fontos, hogy nézettségben az RTL II a VV6-tal beérje a középmezőny élén tanyázó Cool és Film+ csatornákat?

Szerintem elég jól láthatóak a pozíciók: a Cool főképp a sorozatoké, a Film+ logikusan a filmek csatornája, az RTL II-re pedig sok saját tartalom megy. Hosszú távon azt kellene jelentenie, hogy az RTL II felnő a másik kettőhöz. Jövőre több saját gyártású műsor kerül erre a kábeltévére, mert vannak terveink a Való Világ 6 utáni időkre is – de még korai róluk beszélni. Annak pedig, hogy a VV6 alatt magasabbra nőjön a nézettség, mint a Coolé, annak technikai nehézségei is vannak. A Cool és a Film+ közel 90 százalékos felfedettséggel bír, az RTL II pedig 60 körül van. Kisebb a különbség, mint ahogy az emberek gondolják: nagyjából a Digi-előfizetőknek nincs RTL II-jük, de azért a legtöbb helyen fogható, legfeljebb csomagot kell váltani hozzá.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Sebestyén Balázs új műsoráról mit lehet tudni?

Ez egy vetélkedő lesz. Itthon ilyen formátum még nem volt, de a nemzetközi televíziózásban már nagyon sikeres, úgyhogy átvettük. Angolul Family Feud, de magyar címet még nem adtunk.

A Vundersőn és Zuperszexi sem kapott magyar címet.

Igaz, de ennek a gameshow-nak lesz. Két család versenyez majd egymással, celebek és barátaik, rokonaik. Nem egész estés nagyshow, ahogy egy lap írta.

A Fókusz-t egyre többször veri a TV2-es Édes élet. Szükség van-e főműsoridőben magazinműsorra?

Szerintem igen, de az sem mindegy, mi megy ellene ugyanabban a műsorsávban. Hogy a Fókusz-nak itt kell-e maradnia, vagy át kell tenni valahová, az is kérdés, de az elmúlt években sok időpontban ment már. Egy Fókusz-jellegű műsorra mindenképp szükségünk van, sőt kicsit nagyképűen azt is mondanám, hogy az országnak is kell egy ilyen. Nem véletlen, hogy ez az egyetlen napi magazinműsor, amely 16 éve megy – a többinek már a címeit sem tudnám elmondani, nem is beszélve a koncepcióról. Az Aktív is sokáig agonizált, míg kikerült az estéből... A lényeg, hogy biztosan lesz Fókusz, de nem biztos, hogy ebben a sávban. Amikor elindult az Éjjel-nappal Budapest, akkor például más időpontban adtuk.

Ha már szóba került: az Éjjel-nappal Budapest marad az este nyolcas sávban? Akkor még sok gyerek jön-megy a nappaliban, a tévékészülék előtt.

Nem tervezünk változtatni rajta, és valószínűleg marad is a műsorsávban, mert minden szempontból megfelel a 12-es korhatárnak. Minden törvényt betartunk általában, és minden epizóddal külön. Németországban ugyanez este héttől megy, és sokkal merészebb tartalommal: ahogy a Media Hungaryn is mutattuk, sok helyen finomítunk a tartalmon.

Talán aggályos lehet, ha egy nyolcéves gyerek azt látja, hogy félmeztelen férfiak folyamatosan ordibálnak szilikonmellű nőkkel.

12-es karikával megy a műsor, azaz a tizenkét év fölöttieknek való. A mi családunkban például hétköznap este nyolctól nem néznek tévét a tizenkét éves kor alatti gyerekek. Szerintem innen ez már nem a televízió felelőssége, hanem a szülőé: ne engedje, hogy gyereke nézze hétköznap este nyolckor. Mi sem mondjuk azt, hogy ez nyolcévesnek való.

Krasznai Tünde Parlamentből való kitiltását szeretné még kommentálni az RTL Klub?

Az X-Faktor szavazását nem akartuk befolyásolni semmilyen módon, így nem jöttünk ki ezzel a dologgal korábban. Krasznai Tündét pedig kifejezetten meg akartuk óvni attól, hogy ebbe belekeveredjen.