Döntetlen és minidráma a VV6 első kiválasztásán

2014.01.26. 21:58

Egy fú biztosan megy párbajozni, ha ügyesen választ, bennmaradhat a Való Világban.

Charlotte, Laci és az egyre hisztisebb Iza kapták a legtöbb negatív szavazatot a nézőktől, előbbiek 20% fölött végeztek, utóbbi 10%-nál kapott többet. Ennek nem volt különösebb jelentősége, csak azt jelezte, hogy kiket nem kedvelnek a tévézők.

A VV6 szereplői sorra járultak a táblához, holtverseny alakult ki, hárman is két-két voksot kaptak a lakótársaktól, akik a jellel adták a másik tudtára, hogy nem akarnak vele lakni. Aurelio volt az aktuális villamester, neki kellett döntenie. Mivel sem Teót, sem Zsófit nem látta volna szívesen veszélyben, Lacit tette meg kihívónak, majd – menetrend szerint – zokogva összeomlott.